(1 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó állapotú antikvár könyv
Partner
Ezt a könyvet külső partnertől szerezzük be Önnek, a szállítási idő hosszabb lehet, kérjük megrendeléskor ezt vegye figyelembe.
Várható szállítási idő: 4-7 nap
70
hűségpont
Hogy működik az alku?
Dolák-Saly Róbert legújabb kötetét tartja kezében az Olvasó. A világszerte ismert Wurlitzer-díjas írónak halhatatlan remekműve egész sorát köszönheti az emberiség. Fényes karrierje az Egyesült Államokban megjelent, és pillanatok alatt a bestsellerlisták élére került Dandárkugli című regényével kezdődött, amelynek sikerét hamarosan túlszárnyalta a Koreában kiadott Csendes tepertők hattyúnásza. Ezután szinte minden műve páratlan nemzetközi elismerést hozott. Pipec című regényére három Nobel-díjat kapott. Több mint hatvan országban húsz könyve lett kötelező olvasmány, köztük a hazánkban is megjelent Bence, orrodon a kence. Jelen írásának a címe - Madáretető - az író elmondása szerint akkor jutott eszébe, amikor madarat etetett. A Szerző Dolák-Saly Róbertnek ez nem a másik oldala, hanem az egyik, ahogy Boborján nevű alteregója mondaná. Az egyik a sok közül. Nem a zenész, nem a dalszerző, nem a tanár, nem a színész, hanem az író, akit a nyolcvanas években a L'art pour l'art tagjaként ismert meg a nagyközönség. A társulattal új műfaj tört be a szórakoztató műsorok világába: megszületett a magyar abszurd humor, az egyetemisták kabaréja. A futuristák meglepetéselvével rokon, szójátékokra épülő, politikamentes, öncélú (?) nevettetés - olykor a halandzsa Karinthy által szentesített rangján. Példa rá a Winnetou, A három testőr és a jeti vagy a legutóbbi Rigoletto avagy a rotterdami toronyőr című színházi est. A Madáretető Dolák-Saly Róbert koholmány- és kacsagyűjteménye. Újságírói stílusparódia, ötletakrobatika, többszörös nyelvi bravúr. Abból indul ki, hogy egy elsüllyedt kontinens - az Agyatlantisz - kutatása során a régészek a távoli jövőben felbecsülhetetlen dokumentumok birtokába jutnak: három épen maradt napilapszám kerül a kezükbe i. e. 2002-ből. A lapszámok belföldi és külföldi tudósításokat, riportokat, kultúrrovatot, ételrecepteket, rendőrségi és sporthíreket, divatot, mesét, képregényt, apróhirdetést, horoszkópot tartalmaznak - az agyatlanság végső határáig. A "lelet" fergeteges szórakozást ígér mindenkinek, aki tud és szeret magán, magunkon nagyokat röhögni. A Szerkesztő
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9630773937 |
|---|---|
| Kiadó: | Európa |
| Kiadás éve: | 2003 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Alföldi Nyomda |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés |
| Terjedelem: | 164 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 17.00 cm, Magasság: 24.00 cm |
| Súly: | 0.40 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés / Irodalom / Szépirodalom / Szórakoztató Irodalom / Humor |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
Közel olyan kellemesen fárasztó, mint a Társulatot nézni, hallani. Alapmű a Boborján cíművel és az Agyatlantisszal együtt. :)