
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Közepes
Központi raktár
A gerince megtört. A fedőlapjai kicsit kifakultak.
30
hűségpont
Hogy működik az alku?
Közvetlenül a második világháború után egy kis csapatnyi ember gyűlt össze a lerombolt Tokió egyik kiégett épületében. Új céget készültek alapítani olyan technológiák kifejlesztésére, amelyek segítségével helyre lehetne állítani a japán gazdaságot. Köztük volt egy fiatal, huszonötéves mérnök, Morita Akio is. Ma ez a cég - a Sony - az egyik leghatalmasabb multinacionális vállalat s az elnöke nem más mint Morita Akio. Nevüket kiválló minőségű áruk és fantázaidús marketingstragéiák sora fémjelzi - Morita ugyanis rájött hogy új, addig sosem látott termékeikhez például a Sony Walkmanhez nekik maguknak kell megteremteniük a piacot. És nem is csak Japánban, hanem szerte a világon. Mivel a Sony az amerikai megszállás alatt szünetelt, tevékenységét kezdettől fogva Amerika-orientáció jellemezte. Az azonban már Morita vállalkozókedvét, üzleti szellemét dicséri hogy amikor az USA-ban leányvállalatot alapított, a japán hagyományokkal szakítva egész családját áttelepítette egy időre New Yorkba, hogy mindent a helyszínen ellenőrizhessen, és a legnagyobb haszonnal a helyi követelményekhez igazítson. Mindennek a történetéről - és sok egyébről az európai piacokra való szervezett betörésről, a híres japán üzleti "filozófiáról" és jelentőségéről, a világgazdaság mai állapotáról és jövőjéről - szól ez a nekünk magyaroknak is roppant tanulságos könyv. Megtudhatjuk belőle mik az okai hogy nem egy iparágban Amerika és Nyugat-Európa messze lemarad és még jobban le fog maradni Japántól ha nem változtat sürgősen, megtudhatjuk mit kellene változtatnunk és miért: többek között azért, mert a mai helyzet nem jó Japánnak és a világgazdaságnak sem. És végezetül: nyerhetünk egy-két keserű bepillantást a szocialista tábor közelmúltjának gazdasági megítélésébe is - mert bizony innen, a "csúcsról" a csúcstechnológia magasából még kisebbnek tetszünk mint esetleg gondolnánk.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9633071283 |
|---|---|
| Kiadó: | Árkádia |
| Kiadás éve: | 1989 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Alföldi Nyomda |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 391 oldal |
| Fordítók: | Szilágyi Tibor |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 12.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.40 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Dokumentumregény / Közgazdaságtan / Külkereskedelem, Nemzetközi Kapcsolatok |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.