Magasles

1937 óta, mikor első nagyobb műve, A koppányi aga testamentuma megjelent, Fekete István az ifjúság legnépszerűbb írói közé tartozott mindig. Állatokról szóló történetei, a Csí, a Kele, a Lutra, a Bogáncs és a többiek szinte minden magyar korosztály számára ismertté tették nevét, még azokban az 50-es években is, amikor háttérbe szorították. Magasles című könyvét azonban senki sem olvashatta. Ez ugyanis befejezetlen maradt. A kéziratot az íróhoz igen közel álló író-tudós-tanár, Nagy Domokos Imre folytatta és fejezte be, úgy beleélve magát bérmaapja stílusába, hogy az olvasó észre sem veszi a "váltást". A könyveivel és vadászírói munkásságával önállóan is hírnevet szerzett Nagy Domokos Imre méltó lezárást adott ebben a sajátos könyvben Fekete István gazdag, a természet szeretetével és bölcs emberismerettel átszőtt életművének. Kodály Zoltán hátrahagyott írásainak újabb gyűjteményében, a Vargyas Lajos által gondosan és invenciózusan kötetté szerkesztett föl jegyzésekben, tudományos igényű gondolatrögzítésekben, bensőséges-lírai vallomásokban s nemegyszer indulatos sorokban nem kisebb bátorságra biztat bennünket, mint hogy „merjünk magyarok lenni", s legyen erkölcsi erőnk „magyarságból megújulni". Mentsük meg zenei és nyelvi kincseinket, s építsük tovább, építsük fel a magyar kultúra Templomát. Különben elveszünk, mert elveszítjük arcunkat, „külön népegyéniségünket" - a világnak is értéket jelentő magyarságunkat. S a megújulás kútfeje csak a népi kultúra lehet. A zenében a népdal, amit (a kötetben gyakran fölidézett) Bartóknak is és neki - Kodálynak - is a tiszta forrásnál, emberpróbálóan fáradalmas, de gyönyörű eredményű falusi stúdiumok során lehetett és kellett megismernie, hogy aztán itthon és a világban egyaránt bizonyíthassák: „van egy külön magyar európaiság". Kodály szerint lehetséges a civilizációs egyöntetűségtől elütő, sajátosan és méltóan magyar társadalmi fejlődés is. „Egy magyar urbanitás körvonala lebeg előttem - olvashatjuk reményeit, vágyait is rögzítő feljegyzéseiben amely különbözni fog a mai nyegle, raccsoló és parvenüen túlfinomkodó, idegenből rosszul fordított urbanitások torz keverékétől, ...ami egyenértékű a franciával, angollal, és mégis nem kölcsönkért ruha, ami lötyög rajtunk, hanem a magunké." Megmaradásnak és megújulásnak, kultúra és élet magasabb szintre emelésének azonban csak akkor lehet biztos esélye, ha a feladatra rendeltetettek nem maradnak passzív szemlélői történetünknek, történelmünknek: „Irtsuk ki már közülünk - írja Kodály Zoltán - azt a magyar áfiumot, hogy mindig azok csinálják a dolgokat, akik nem értenek hozzá, az igaziak meg tétlenül nézik.

Mutass kevesebbet