
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Antikvár bolt
266
hűségpont
Hogy működik az alku?
„S ha szorgalmasan tovább folytatjuk európaizálódásunkat, idővel talán – ha közben bele nem pusztulunk – még talán azt is megérhetjük, hogy a Nyugat szeretettel fogad keblére, elismer tiszteletbeli árjának, s besorol bennünket mindjárt a szlávok utáni rangsorba… Még szomorúbb, hogy amíg a mi tudósaink … a hiábavalóságokkal foglalkoznak, addig a területeinket hazugságaikkal birtokukba vevő tudományos tételekkel árasztották el a művelt Nyugatot – amelynek műveltségére jellemző, hogy ezeket minden további nélkül el is fogadták – hiszen ezek is az árja dicsőséget tanúsították! … Az ún. dákó-román elmélet nemcsak hogy minden idők egyik legnagyobb tudományos szélhámossága, de a gyakorlati jelentősége az, hogy még napjainkban is egyike az oláh-román imperializmus leghatékonyabb ütőkártyáinak. A Nyugat általános tájékozottságának, jobban mondva műveletlenségéből fakadó közönyének ez a valótlanságok, sőt, szándékos hazugságok gyűjteménye, még ma is szentírás… N. Iorga (1871-1940) professzor úr legnagyobb műve… a román történelem megalkotása, mert horribile dictu, addig az sem volt! Történeti munkásságát kiegészíti a bizánci és török történelem megírása – még szerencse, hogy a magyar történelmet átengedte Hómannak. Még egy jellegzetességet kell megemlítenünk Iorga professzor úr munkásságát illetőleg: műveit zömmel németül és franciául írta – tehát eleve külföldi használatra! … Az ostobaság viszont a történelem-tanításban – különösen, ha ez egy totalitárius államhatalomnak ad fegyvert a kezébe saját, együttélő népeinek a kisemmizésére – bűnnek, sőt gonosztettnek számít”…
Mutass kevesebbet
| Sorozatcím: | Zsarátnok sorozat |
|---|---|
| Kiadó: | Ősi Örökségünk Alapítvány |
| Kiadás éve: | 2016 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Rovás Nyomda |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 518 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 17.00 cm, Magasság: 24.00 cm |
| Kategória: | Történelem / Magyar Történelem / Történelem / Magyar Történelem / Erdély |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről