
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó állapotú antikvár könyv
Központi raktár
Sok aláhúzással / szövegkiemeléssel
50
hűségpont
Hogy működik az alku?
A közigazgatás, valamint az annak szervezeti-intézményi rendszerét és működését szabályozó közigazgatási jog az államszervezet egyik fő alrendszere, illetve a jogrendszer egyik legterjedelmesebb ága. Ebből adódóan az egyetemi jogászképzés, továbbképzés, illetve a közigazgatási szakemberképzés programjában kétségtelenül központi helyet foglal el az az ismeretanyag, amely a közigazgatásnak az államszervezet rendszerében és működési mechanizmusában elfoglalt helyére, a közigazgatási jog alapintézményeire, a közigazgatási szervek által végzett jogszabály-előkészítő, jogalkotó, jogalkalmazó tevékenységére, valamint a közigazgatás működésére és társadalmi környezetével való kapcsolatrendszerére vonatkozik. A magyar közigazgatási jog általános részének tananyagát feldolgozó tankönyv - melyet a hazai jogtudományi karok társtanszékeinek szerzői közösen készítettek - a rendszerváltozás óta első ízben jelenik meg. A tankönyv elsődlegesen az egyetemi jogászképzés követelményrendszerét szem előtt tartva, az elmúlt években végbement alkotmányreformot és a jogrendszer változásait figyelembe véve, a közigazgatás rendszerében lezajlott, illetve jelenleg is folyamatban levő fejlődési irányok számbavétele alapján részletesen tárgyalja a közigazgatás jellemző vonásait, rendeltetését, feladatait, valamint a magyar közigazgatási jog alapintézményeit, a jogérvényesítés, illetve a jogalkalmazás kérdéseit. Átfogó képet nyújt a hazai közigazgatás szervezeti-intézményi rendszeréről, az irányítás, a felügyelet és az ellenőrzés intézményéről. A tankönyv részletesen elemzi az államigazgatási eljárási jog és a szabálysértési jog alapintézményeit, az államigazgatási jogi szankció kérdéskörét, valamint a közigazgatási jogi informatika alapjait. A szerzők a tankönyv átdolgozása során igyekeztek beépíteni mindazokat a változásokat, amelyek a közigazgatási jogban és a közigazgatás szervezeti-intézményi rendszerében bekövetkeztek, különös tekintettel az Európai Unióhoz való csatlakozásunkból adódó követelményekre.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9633891000 |
|---|---|
| Kiadó: | Osiris Kiadó |
| Kiadás éve: | 2001 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Dürer Nyomda Kft. |
| Kötés típusa: | fűzött kemény papír |
| Terjedelem: | 552 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 17.00 cm, Magasság: 24.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Tankönyvek / Egyetemi, Főiskolai / Jog, Törvény / Általános |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről