
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 3 240 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
„A magyar mozgókép 120 éves története bővelkedik a világhírű filmesekben, a rendezőktől a forgatókönyvírókig, az operatőröktől a zeneszerzőkig, akiknek nemcsak műveit, hanem a részvételükkel létrejött alkotásokat, de sok esetben még a magánéletüket is jól ismerjük. Ugyanakkor, talán az európiai hagyományok miatt is, jóval kevesebbet tudunk a filmek mögött, de a stáblista első helyén álló filmkészítőkről, a producerekről. A legtöbb esetben amerikai filmek sztereotípiái határozzák meg elképzeléseinket, pedig valójában konkrét tevékenységük, szerepük, lehetőségük és felelősségük nehezen értelmezhető, megfogható az átlagember, de még sokszor a magyar filmszakmai szereplők számára is." Az MMA MMKI Documenta Artis című sorozatának részeként a Magyar forgatókönyvírók I. és a Magyar animációs alkotók I. interjúkötet után jelent meg a Magyar producerek I. című kiadvány, amelyben szintén kortárs alkotók szakmai, de az oktatás számára is felhasználható módon beszélnek munkájuk szerepéről, helyzetéről, a magyar mozgókép jelenéről és jövőjéről. A kötet szerkesztője, egyben a sorozat ötletgazdája Kollarik Tamás Bánffy Miklós-díjas, Magyar Filmdíjas producer, egyetemi oktató, filmalkotó, a Magyar Média Mecenatúra program, a Nemzeti Audiovizuális Archívum és a Bűvösvölgy médiaértés-oktató központ volt vezetője. A szerkesztő pályatársként a filmes igazgatás számos területén dolgozva, kutatóként és alkotóként is kapcsolatba került a megszólalókkal, hiszen könyvkiadóként, producerként, ötletgazdaként, forgatókönyvíróként, szerkesztőként és szakértőként számos könyv, DVD, filmes alkotás létrehozásában is szerepet vállalt.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9786156192721 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Documenta Artis |
| Kiadó: | MMA MMKI |
| Kiadás éve: | 2021 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kötés típusa: | fűzött kemény papír |
| Terjedelem: | 246 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 17.00 cm, Magasság: 24.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Művészetek / Film, Színház / Irodalom / Szépirodalom / Riportok, Interjúk |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről