
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Közepes
Központi raktár
Kötése a táblák mentén szétnyílt, sérült. Szenny- és előzéklapja hiányzik.
56
hűségpont
Hogy működik az alku?
Előszó: A Kisfaludy-Társaság kebelében alakult Shakespeare-bizottság főfeladata a magyar Shakespeare-irodalom fejlesztése lévén, e czélból mindjárt működése első évében negyedéves folyóiratot indított Bayer József szerkesztése mellett. E folyóirat négy éves folyama főkép szerkesztőjének érdeméből mindenesetre bebizonyította azt, hogy hazánkban nem hiányzanak az erők arra, hogy a Shakespeare-irodalomnak állandó organuma legyen; de kétségtelenné tette azt is, hogy az olvasó közönség érdeklődésének mai megoszlása mellett egy előfizetésekre alapított oly folyóirat, mely speciális irodalmi czélt szolgál, nem tehet szert oly elterjedtségre, mely kiadásainak költségeit némileg megfelelő részben fedezze s egyúttal a Shakespeare-ismeretek behatolását társadalmunk szélesebb köreibe biztosítsa. Midőn tehát nagyérdemű volt szerkesztőnk a mult évben egészségi okokból visszalépett a szerkesztőségtől, a szükségszerű változás bizottságunknak alkalmat adott annak megfontolására: nem volna-e czélszerűbb feladatunk teljesítését folyóirat helyett könnyebben forgalomba hozható évkönyv alakjában kísérleni meg? Az e változtatás mellett fölhozható szempontok győzedelmeskedvén, ily alapon vállalkozott Ferenczi Zoltán tagtársunk a Shakespeare-tár szerkesztésére, kit előnyös személyes tulajdonságai s bizottságunk körében már eddig is kifejtett munkásságán kívül az a körülmény is mintegy kijelöl e föladatra, hogy a budapesti egyetemi könyvtár kebelében, melynek ő igazgatója, épen az ő buzgalmából immár létrejővén s szépen kifejlődvén a magyar Shakespeare-könyvtár, ilyenképen évkönyvünk szerkesztősége egyúttal a Shakespeare-irodalom magyarországi középpontjával is összeolvad.
Mutass kevesebbet
| Sorozatcím: | Magyar Shakespeare-tár |
|---|---|
| Kiadó: | Kilián Frigyes utóda |
| Kiadás éve: | 1912 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Franklin Társulat nyomdája |
| Kötés típusa: | fűzött egészvászon |
| Terjedelem: | 320 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.50 cm, Magasság: 22.00 cm |
| Kategória: | Irodalom / Irodalomtörténet / Töredékkötetek, Félkötetek / Antik Könyvek / Xx. Század / Irodalom / Szépirodalom / Esszék, Tanulmányok, Publicisztika / Irodalom / Irodalomtudomány |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.