Magyar siratófal

Kőbányai János esszékötetében, akárcsak előző könyveiben, nagy szociális érzékenységgel tapint rá a változó idők változó aktualitásaira, allergikus pontjaira. Tanulmányainak egyik része a magyarországi zsidóság helyzetével, önképével s a róla alkotott képpel foglalkozik: nézete szerint egy félelmeibe szorult-szorított, önérzetét vesztett kisebbség nem lehet egészséges része egy nemzetnek, s a nemzet nem lehet egészséges, ha a testét alkotó kisebbségi csoportok nem öntudatosulnak. Kőbányai egyrészt a magyar zsidó kultúrának, hagyományainak, a zsidó múlt tárgyi emlékeinek, kellékeinek pusztulása ellen emel szót, másrészt olyan emberi magatartásokat mutat be, melyek szembeszegülnek ezzel a sorvadással. A kötet másik sarkalatos témája a zene. Kőbányai évek óta az ifjúság önkifejezési módjának egyik artikulálásaként figyeli az "ifjúsági zene" változásait: korábban a beatet, most a táncház-mozgalmat, melynek az autentikus népzene iránti vonzalmából az ifjúság identitáskeresésének, a hagyományokhoz való közvetlen kapcsolódásnak igényét elemzi ki. Kőbányai János írja önmagáról: "A margón című kötetem (kézirat leadva 1982-ben, megjelent 1986-ban, Szépirodalmi Kiadó) fülszövegén ez állt: »Harminc évem tapasztalatainak összegezése egy banális felismerés: a lét határozza meg a tudatot.« »Pontosabban, a mindennapi életben döntő jelentőségű az, ki hova születik.« Valamint: »Eddigi pályám emlékezete, mozgásiránya tehát, hogy a tanult igazság ellen szélmalomharcot folytatva, kudarcok, csalódások hátráló utóvéd csatározásaiban fokozatosan eljutottam e botrányos evidencia felismeréséig, ha beletörődő elfogadásáig nem is, azért sem.« Az azóta eltelt hét (hét szűk, noha szükségében igencsak bő) esztendő alatt, hála istennek, mégsem maradtam meg az ösztöneim (lényem) ellenében kiküzdött evidenciánál. A megfogalmazhatatlanul, csak hangok, ritmusok foszlányaiban hánykolódó idegenkedés végre megtalálta feloldásának tárgyát, irányát (muzsikáját): a hitet. Olyan létet működtető energiaforrást, amely nemcsak a saját múltam és jövőm, hanem az általam birtokolt (illetve bennem birtoklandó) világ múltját és jövőjét is átértékelésre késztette. Az átértékelés folyamat (kiteljesedő hangzásvilág az azonosság muzsikájától a szolidaritás muzsikájáig) első szakasza: a keresés. Az azonosság keresése. Az azonosságé, amely az én esetemben kettős: magyar és zsidó. Ez, ha nem könnyű is, mindenképpen: ajándék a sorstól. Ajándék és feladat. Mert e kettősségen nem skizofréniaként, hanem gazdagságként, ha gyötrő, súlyos gazdagságként is élem. Azaz, e két »csöves« nép múltját és jövőjét a világtörténelem kegyetlenül átlózó margóvonalain. S e két nép egymást »szerelmesen« taszító-vonzó kapcsolatát. Ezt az azonosságot, kötődést kereső-közelítgető utazás eddig megtett állomásairól készült hang- és képfelvételeket nyújtom most át az olvasónak. Hangokat és képeket, amelyekből talán egyszer majd összeáll az igazi muzsika, egy arc. Egy megtalált, teljes világ (szerelem) arca, muzsikája. Jeruzsálem, 1989. március 25."

Mutass kevesebbet