
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 14 400 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Hevesy Iván Magyar tájképek. Hevesy Iván fényképei. A magyar táj és a magyar tájkép. Írta: Hevesy Iván. Gyoma, 1941. Kner Izidor könyvnyomdája kiadása. 42 + [10] p. + 12 t. (kétoldalas táblákon fotóanyag). A kötet fotómelléklete nagy művészi erővel, két jól elkülönülő részben jeleníti meg az alföldi, sík tájat (Tiszán innen című részben), illetve a hullámos, pannon tájat (Dunán túl című részben). Részlet a mű kritkájából: "Ha Árpád vezér lovasnépe már a Kárpátok falától keletre békét s jó földet lel vagy pedig délre kanyarodva hódít országot, semmi kétség, hogy a magyar táj most Kelet-Európa vagy Dél-Európa más vidékeit jelentené. Éppenúgy akkor is, ha a hazakeresők továbbnyargalnak néhány száz kilométerrel, maguk mögött hagyják a Tisza-Duna közét és nyugatibb tájakon vetik meg lábukat, nem tudni, hol és merre, de bizonnyal lapos földön, legfeljebb dombvidéken, enyhén hullámzó dombokkal, csak akkorákkal, hogy rajtuk vágtatva is keresztül tudjon özönleni a lovas had. A mostani valóságos magyar tájakra tehát ebben az egyben biztosan hasonlítanának ezek a képzeletbeli keleti, déli vagy nyugateurópai magyar tájak, ahogyan elsőnek mindenki alföldi tájra gondol, akinek magyar tájat emlegetnek, csak másodsorban dombos vidékre és egészen külön a felvidéki vagy az erdélyi tájra." Az első előzéken Ex libris. Lévay–Haiman 1.542. Félvászon kiadói kötésben, az enyhén gyűrött első kötéstábla sarkain apró javítás, az eredeti, illusztrált, enyhén foltos kiadói védőborító első oldala a kötetbe helyzve.
Mutass kevesebbet
| Kiadó: | Kner Izidor Könyvnyomdája |
|---|---|
| Kiadás éve: | 1941 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Kner Izidor Könyvnyomdája |
| Illusztrátorok: | Hevesy Iván (fotók) |
| Kötés típusa: | félvászon kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 42 + képmelléklet |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 23.50 cm, Magasság: 31.00 cm |
| Kategória: | Művészetek / Fotóművészet / Antik Könyvek / Xx. Század |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről