Magyar utópia

Kis Zoltán egyik novellájának KIS nevű író-hőse azért kapja vissza írásait a kiadóktól, mert írásait már megírta előtte valaki más. Viszont amit ír, előbb vagy utóbb bekövetkezik, akár egy jóslat. Titokzatos nyugati szervezet foglyul is ejti, tíz hétig tartják elzárva a hitelesen, tökéletesen imitált III. Világháború egyik helyszínén. Azért, hogy megírassák vele, ugyanis, ha megírja, bekövetkezik. Ilyen és ehhez hasonló, a képtelenségek határát súroló, mégis megdöbbentően valószerű történetekkel lép első novelláskönyvének lapjain olvasói elé az a fiatalember, aki rövid, alig néhány éves írói pályája során a legszélsőségesebb elutasítások és rokonszenvező vélemények középpontjába került. Kis Zoltán hőseinek csaknem mindig történelmi küldetést szán. Ezekbe rendszerint belebuknak, áb bukásuk nem szabadítja meg őket világvég-életérzésük kínjaitól. Első olvasásra egyik-másik novellájáról nehéz eldönteni: szépprózát vagy rafináltan megírt, de feltétlenül magas irodalmi értékű "ponyvát" tart kezében az olvasó. Írásainak stílusa hol emelkedett, mégis hétköznapi, hol meg arisztokratikusan fölényes és hivalkodóan választékos; a stílus mögött is rejtőzik valami kiszámíthatatlan, valami bekövetkezhetően végzetszerű. Kis Zoltán rejtélyes, meghökkentő történeteit olyan természetesen adja elő, mintha felnőttek esti meséjét mondaná; az emberiség sorskérdéseiben döntésre hivatott hőseit oly könnyedén taszítja végzetük felé, hogy az olvasóban gyakorta felmerül a - természetesen költői - kérdés: milyen csábítóan furcsa ötletek, hétköznapokban gyökerező, ám rajta túllendülő gondolatok rabja az, aki ezekkel a hősökkel íróként együtt él, és életüket maga is élni kénytelen? Borges kiszámíthatatlan fantáziája és csavaros észjárása, Bulgakov keleti és európai, édes és keserű iróniája csillan meg Kis Zoltán írásaiban, amely azonban ironikus görbe tükre a mesterek művének.

Mutass kevesebbet