Magyar zene és kép

Kieselbach Tamás könyve - mely Aradi Péter ötlete nyomán született - rendkívül szép kiadvány. Megszámlálhatatlan mennyiségű fotót tartalmaz festményekről, fényképekről, plakátokról. Nagyon érdekes kérdés: zene és képzőművészet kapcsolata. Hogyan fest le dolgokat, érzéseket, helyszíneket a zene, hogyan késztet alkotásra egy muzsika egy festőt, milyen vizuális élmények indíthatnak komponálásra egy zeneszerzőt, és így tovább. Három bevezető írást is olvashatunk, Kieselbach Tamás, Kovács Géza, és Kocsis Zoltán tollából. Ha továbblapozunk, a XIX. század magyar festészetének remekeit látjuk, s ahogy haladunk előre az oldalakon, úgy haladunk előre az időben is. Írások sora található a könyvben, melyek képzőművészet és zene, muzsikusok és festők kapcsolatát feszegetik. Némelyikük nagyon olvasmányos, mások kissé nehezebben érthetőek. Időnként nehezíti a könyv használatát, hogy azok a képek, melyekről a szövegben épp szó van, nem mindig találhatók meg az adott oldalon, sőt előfordul, hogy sehol sem találhatók meg, ami nem feltétlenül baj, csak ez nem derül ki a szövegből, s emiatt az olvasó néha feleslegesen lapozgathatja a meglehetősen nagy és súlyos könyvet. Jó lett volna, ha egyszerűen odaírják zárójelben, hogy az adott kép melyik oldalon található. A rengeteg festmény után rengeteg művészi fotó következik, majd Presser Gáborhoz látogathatunk, s a következő fejezetben elolvashatjuk néhány híresség (pl.: Bródy János, Csalog Gábor, Fischer Ádám, Jeney Zoltán, El Kazovszkij, Keserű Ilona, Vidovszky László stb.) meghatározó erejű képzőművészeti, illetve zenei élményeit. Aztán idézetek következnek művészeti témájú könyvekből, újra fotók, majd lemezborítók képei, melyeken festmények szerepelnek, s végül zenei témájú plakátok zárják az illusztrációk sorát. Tartozik még a könyvhöz Adattár és Műtárgyjegyzék is, valamint egy rejtjelezett, vagy úgy is mondhatnám titkosírással írott cikk Fáy Miklóstól, a következő címmel: Vigomvúyo, kissé fölényes alcímmel: Nem mindenkinek. Megvallom, első pillanatban azt hittem, velem van a baj, hogy nem tudom elolvasni - úgy látszik, én nem tartozom a nem mindenki kategóriába -, vagy megőrültem, vagy rosszul látok. De mivel az egész írás a címhez hasonlóan volt értelmes, kezdtem gyanakodni, hogy itt valami trükk lehet, így aztán megtornáztattam kissé az agyamat, és néhány órás kódfejtés után "olvashatóvá" tettem a cikket, bár nem nagyon érte meg a befektetett időt. A cím egyébként Ruhapróba, de ebből nem kell semmiféle messzemenő következtetéseket levonni, a cikk mindenféléről szól, olyasmiről, hogy öltözzünk-e díszbe, ha hangversenyre megyünk vagy sem, miért ülünk egyhelyben a nézőtéren, ahelyett, hogy táncolnánk a zenére, az énekesnők szépségéről illetve csúnyaságáról, a férfiak színpadi öltözködési szokásairól, és hogy utolsókból lesznek az elsők, és megfordítva. A könyvhöz tartozik egy kiváló CD is, mely csupa magyar vonatkozású zenét tartalmaz, Liszt, Mahler, Dohnányi, Kodály, és Bartók műveit. A Háry János Intermezzóját Ferencsik János és az ÁHZ, a többi zenét Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikusok előadásában hallhatjuk. A lemezborítón eligazítást is kapunk, miért pont ezek a zenék szerepelnek a felvételen.

Mutass kevesebbet