
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Közepes
Központi raktár
A címlapon a szerző dedikálásával! Gerince kissé deformált.
Állapot fotók

128
hűségpont
Hogy működik az alku?
„Egyre veszélyesebb a tegnapra és a tegnapelőttre támaszkodva jóslásokba bocsátkozni; bölcs dolog azonban önmagunkat mindenre vagy majdnem mindenre felkészíteni – e Paul Valery javasolta felkészítés jegyében tekintem át a magyar múltat és a jelent. Publicista és politikai elemző vagyok, nem pedig "céhbeli” történész. Egyszerre belülről és kívülről, s mindenekelőtt politikai és anyagi befolyásoktól függetlenül, öncenzúra nélkül, időnként humorral vagy szarkazmussal próbáltam írni az elmúlt ezer év sikereiről és bukásairól, a kiemelkedő és ellentmondásos személyiségekről éppúgy, mint a köpönyegfordítás kevésbé vonzó emberi alakjairól. Ez a kötet átdolgozása és kiegészítése annak a könyvemnek, mely négy német nyelvű eredeti kiadás után az elmúlt években megjelent magyarul, angolul, csehül, románul, franciául és nemrégiben japánul is. Ami hiányzott a könyvből, az a rendszerváltás, illetve az azóta eltelt évek elemzése volt. A két évtized eseményei és főként tanulságai hozzátartoznak a magyar történelem fővonalához. Ezért ezt a kiadást a magyar olvasók számára kiegészítettem egy magyarul írt zárófejezettel az 1989–2009-es évek történetéről. Viszonylag kimerítően foglalkozom az elmúlt húsz év eseményeivel s a történelmi sorsforduló után felbukkant személyiségek szerepével." Paul Lendvai
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9632086988 |
|---|---|
| Kiadó: | Helikon Kiadó Kft. |
| Kiadás éve: | 2001 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Szekszárdi Nyomda |
| Kötés típusa: | kemény papír kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 544 |
| Fordítók: | Dunai Andrea |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.50 cm, Magasság: 21.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Történelem / Újkor-legújabb Kor / Magyar / Történelem / Politika / Dedikált, Aláírt Könyvek |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről