Mai német dekameron

A NÉMET FORMA Nincs európai irodalom, amelyet olyan nehéz rendszerezni, vagy akárcsak áttekinteni, mint a németet. A német szellem szétfolyó, sokértelmű fogalom, az egységes német «forma» fikció. Gondolkodók és költők metafizikai tájékozódásának pontjai korok, sőt gyakran nemzedékek szerint olyan eltolódást mutatnak, mintha világok és éghajlatok választanák el őket egymástól. Sehol annyi elkallódott féllángelme, elszigetelt, magábanjáró, elfelejtett, felfedezésre váró jelenség; a szellem eleven életében sehol annyi hézag, «folytonossági» hiány, mint itt. Mintha minden nagy költő és gondolkodó más és más akusztikai és optikai törvények szerint élne, külön, egyéni «mű»-nyelven beszélne, külön egyéni titkos írással örökítené meg világát. A német természet legmélyebb ösztöne szerint irracionális és formaellenes, gyűlöli vagy csak nehezen viseli el a mértéket, az arányt, zártságot és befejezettséget. A léleknek szóló, minden érzéki ellenőrzésen innen eső, láthatatlan belső formát többre becsüli a plasztikus, látható külsőnél, őshazája a fényhomály, a nyugtalanság, a mértéktelenség legmegfelelőbb művészi megnyilatkozása a "végtelen vonal zenéje". Individualizmus, magány, szentimentalizmus - bizonyos, hogy e három lélektörténeti fogalom révén sorsának minden döntő pillanatában meg lehetne közelíteni a modern európai kultúra értelmét. Ami megrázkódtatás éri a modern ember világérzését, természetszemléletét, az a társadalmi szerkezetváltozások, nemzedékcserék hátterében úgyszóván kivétel nélkül e fogalmak tartalmával hozható összefüggésbe. De a mögöttük meghúzódó erők sehol másutt nem éreztetik olyan végletesen formáló vagy deformáló hatásukat, sehol másutt nem egyesülnek olyan mértékben teremtő vagy romboló tevékenységre, mint a német nyelvterületen.

Mutass kevesebbet