
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Közepes
Központi raktár
Védőborító kopottas, kopott, a kötet jó állapotú.
25
hűségpont
Hogy működik az alku?
1897-ben jelent meg az amerikai írónak ez a kis regénye, de témája ma is életbevágóan aktuális: erkölcsi alapja híján való, felelőtlen, elvált szülők gyerekének lelki fejlődéséről szól. Hatéves Maisie, mikor a bíróság kimondja a válást, s őt az év egyik felében apja, a másikban anyja gondozásába utalják. A szülői kötelesség egyiküknek sem fontos, annál inkább az a lehetőség, hogy most már a gyermek révén is kellemetlenkedhetnek egymásnak. Eleinte a megszabott időn túl is maguknál tartják, megpróbálják hozzáférhetetlenné tenni a másik számára, aztán új házasságot kötnek, s elkezdenek labdázni vele, ide-oda passzolják a kislányt, igyekeznek a másik nyakába varrni, hogy zavartalanul bonyolíthassák kétes szerelmi és pénzügyeiket, aztán a labdajátékba a mostohaszülők is belekapcsolódnak. - Csoda lesz, ha nem merül el az a kislány ebben az erkölcsi posványban! - állapítják meg a helyzet láttán fejcsóválva az ismerősök, s lám bekövetkezik a csoda. Ámde további csodának is tanúi lehetünk. A szerző írásművészete az, amellyel a gyermek szemével nézve, tiszta lelkén átszűrve érzékelteti a gátlástalan felnőttek feslettségét s azt a megrendítően bonyolult folyamatot, melynek során fokozatosan megérik, felfogja helyzetét és környezete fölébe magasodik. Igen, kinyílik a szeme, mindent megért, levonja a tanulságot, és hátat fordít az egész társaságnak, szülőknek, mostohaszülőknek egyaránt.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9630712539 |
|---|---|
| Kiadó: | Európa Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 1978 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Alföldi Nyomda |
| Borítótervezők: | Kováts Albert |
| Kötés típusa: | egészvászon kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 285 oldal |
| Fordítók: | Udvarhelyi Hanna |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 21.00 cm |
| Súly: | 0.30 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés / Irodalom / Szépirodalom / Gyermek- És Ifjúsági Irodalom / Regények |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről