Makar csudra

A ​tenger felől nedves és hideg szél fújt, szerteszét hordván a pusztaságon a partot ostromló hullámok morajának és a part mellett lévő bokrok zizegésének mélabús dallamát. Olykor-olykor hirtelen rohamai meggémberedett, ránczos és sárga leveleket hoztak magukkal, és belesodorták a farakásba, fölélesztvén a tüzet, a melytől megremegett az őszi éjszakának bennünket körülvevő homálya, és félénken tovalibegve, egy pillanatra föltárta előttünk balra – a határtalan pusztaságot, jobbra – a végtelen tengert, és közvetlenül velem szemben Csudra Makarnak, a vén czigánynak tömör alakját, a ki a tőlünk vagy ötven lépésnyire elterülő czigány-tábor lovait őrizte. Rá se hederitve arra, hogy a hideg szél hullámai a subáját szétnyitva, föltárták bronzszínű, szőrös mellét, és kiméletlenül csapkodták őt, – félig fekve ott hevert szép, szabad és erőteljes tartásban, arczczal felém, nagyokat húzott hatalmas pipájából, sűrű füstfellegeket eregetett a szájából és az orrából, a fejem fölött mozdúlatlanul kimeresztette a szemét valahova a puszta halálosan csendes homályába, és pihenés nélkül beszélgetett velem, egyetlen mozdulatot se téve arra, hogy a szél éles rohamai elől védekezzék.

Mutass kevesebbet