Már nem sajog

Borderline ​case. Ez azt jelenti, hogy határeset, amit a pszichológiában arra mondanak, aki az elmebaj és a neurózis között téblábol, nem bolond egészen, még nem az – gyógyítható. Lehet belőle egy jó kis neurotikus, ha sikerül a kezelés, és nem jön közbe semmi. Most nem az az érdekes, hogy akkor ezt nem tudták József Attiláról, illetve úgy tudták, hogy skizofrén és kész; hanem az, ami következik belőle: nyugodtan elképzelhetjük a valamelyest felépült költőt, amint verset ír ötven-, hatvan-, hetvenévesen. Meglessük – egyszer az életben –, „mi lett volna, ha”? Mert az úgy nem jó, ahogyan volt (ebből indulunk ki). Hiszen, amikor meghal egy költő, mi van? Nagy költő, amikor meghal fiatalon. Hova megy? És a verseivel mi lesz? Amiket még nem írt meg, csak fog. Visszaadja az Istennek? Vagy mi? Itt van ez az ember, József Attila, élt harminckét évet, csavargatták arra, aztán meg erre, meg is bolondították csöppet, majd gyógyítani kezdték alaposan – mi fájt neki jobban? A felét élte le az életének, mondjuk, akkor összepakolt, fogta a bőröndjét, és kiment a vonatjához. Hát mi most utána megyünk szépen, ez lett kitalálva, talán nem veszi észre. Talán észreveszi, és nem fog haragudni. Akármilyen módon persze nem lehet fölkerülni arra a szerelvényre, csak a legjobb… indulattal. Tizenhárom költő húsz verse egy könyvben: József Attila legszebb öregkori versei. Szabad ilyet csinálni? – így kezdődött, aggályokkal. Nem véletlen ugyanis, hogy nem írta meg senki Rimbaud vagy Shelley vagy Petőfi öregkorát! Ráadásul ez az életmű teljesen le van zárva. József Attila nem „egyszerűen” meghalt, előbb befejezett mindent, leírta utolsó verseit. Lehet feszegetni ezt a keretet? Kicsit széjjel tolni, s közéje szorítani még valamit? Most viszont már nincsenek kérdések, csak ez van itt, ez a kötet, tessék elolvasni. Látni belőle, hogy József Attila van, hogy öregnek nem tud lenni, akárhány éves, és hogy szeretni kell nagyon, mert ő is nagyon szeret. Ez biztos. Az nem derül ki, hogy meghalt-e egyáltalán harminchétben vagy mikor. Valószínűleg nem. De soha többet nem fog, arra mérget lehet venni. (Zelki János) A versek írói: Balla Zsófia, Bodor Béla, Ferencz Győző, Gergely Ágnes, Imre Flóra, Kántor Péter, Nádasdy Ádám, Orbán Ottó, Parti Nagy Lajos, Rakovszky Zsuzsa, Somlyó György, Takács Zsuzsa, Várady Szabolcs.

Mutass kevesebbet