Márai Sándor a magyarságról és a zsidóságról

Beke Albert könyvének több újdonsága is van: az első az, hogy adatszerűen pontosan bemutatja, miként vélekedett Márai a magyarságról; a másik pedig, hogyan vélekedett a zsidóságról. Ezzel a kérdéssel a eddigi Márai-kutatók egyszerűen nem mertek szembenézni. Úgy viselkedtek, mintha ez a problémáa Márai életművében nem is létezne. Holott, mint Beke Albert meggyőzően bebizonyítja, Márai gondolkodásának a középpontjában állt! Ebből a könyvből napnál világosabban kiderül, hogy Márai rajongott ugyan a magyar nyelvért, és szerette a magyarságot is úgy általánosságban, de rendkívül kritikusan szemlélte az egyes társadalmi osztályokat, tehát összességében magát a magyar népet. A zsidóságról pedig csak az üldöztetés évei alatt állt ki, de a vérkorszak elmúltával a zsidók egy részéről a lehető leglesújtóbb véleménnyel volt. Van ennek a könyvnek egy harmadik jelentős érdeme is: éspedig az, hogy Beke Albert meggyőzően leszámol a Márai által magasztalt polgár legendájával is. A szerző bebizonyítja, hogy Magyarországon a Márai-féle polgár nem is létezett. A sajátos magyar polgárság ugyanis vagy a civis polgárság volt, vagy pedig a parasztságból kifejlődött első nemzedékes népi értelmiség lett volna, amely kialakult ugyan, de a kommunista hatalomátvétel után ezt a társadalmi réteget leszorították, mondhatni fölszámolták. Beke Albert nem tartja Márait klasszikus nagy írónak, hanem olyan jelenségnek, aki Herczeg Ferencnél jelentősebb ugyan, de Kosztolányinak, Mikszáthnak, Krúdynak és Móricznak mélyen alatta marad. Beke Albert közép kategóriájú írónak tartja Márait, akit azonban az antinácizmusért, következetes és kemény antikommunista magatartásáért nagyon is sokra becsül. Beke Albert ezzel a könyvével is valószínűleg jelentős vitát fog kiváltani, mert a vélt igazságot nem könnyű elfogadni.

Mutass kevesebbet