Márai Sándor és világa

Az ötvenes években számomra az igazi irodalom felfedezése nem volt könnyű feladat. Fiatalemberként Márait, a nagyszerű írót és műveit csak nehezen ismerhettem meg, hiszen az Aczél Tamások, a Gergely Sándorok világában érettségiztem. Korán megszerettem határozott, elzárkózó, konok emberi, írói magatartását, becsületességét, hosszú száműzetésében is megőrzött magyarságát, a magyar nyelv iránti olthatatlan szeretetét. Soha nem beszélt mellé, nem alkudott meg az álszocialista, kommunista világgal. A babitsi igényesség élt benne. Elsők közt éles szemmel veszi észre a hitleri hang veszélyes hatását a tömegekre. „Nagyon nehéz embernek lenni” – vallotta. Talán a Naplók köteteit szerettem meg a legjobban. Ezekben a könyvekben nagyon jelentősnek tartottam azok eredeti tematikai, korábrázoló, vallomásos jellegét. Hiszen Márai itt nemcsak az emberi lélek belső világát ábrázolja, hanem túl is lép azon – korrajzot ad, miközben olvasmányairól és öregkori gondjairól is szól. Mindig megragadott Márai varázsos stílusa, szóhasználata, mondatainak ereje, ahogy lírai hangulatú sorai váltakoznak tömör, drámai önvallomásokkal. Márai társammá vált egy különös szellemi utazásban. Mindig hozzám is szólt és szól, figyelmeztet a mindhalálig olvasásra. Szekér Endre

Mutass kevesebbet