Marco Rossi

Ha Gino nagyapám élne, biztosan boldog és büszke lenne... Ő, aki a negyvenes, ötvenes években a Grande Torino és a Mágikus Magyarok -elsősorban Puskás Ferenc és klubja, a Honvéd - bűvöletében nőtt fel és élt, s aki hátulgombolós kisfiú koromban kézen fogott, hogy levigyen a Filadelfiára, arra a patinás pályára, ahol annak idején Valentino Mazzoláék rúgták a labdát, nos, Gino talán el sem hinné, hogy öt éven át a legendás kispesti klub vezetőedzője lehettem, bajnokságot nyertem a csapattal, majd egy szintén sikeres dunaszerdahelyi kitérő után idén június 19-én kineveztek a magyar válogatott szövetségi kapitányának. Még mint a DAC 1904 szakvezetője határoztam el, hogy újságíró barátom, Gáll András közreműködésével megírom az eddigi történetemet, azt a számomra is hihetetlen utazást, amely Druentótól, egy Torino melletti kisvárostól megannyi egzotikus állomáson át (fél Itália, Mexikó, Frankfurt, Kispest és a Csallóköz) álmaim megvalósulásáig, a magyar válogatott kispadjáig vezetett. Ezt a kacskaringós, döccenőkkel tarkított utat biztosan nem tudtam volna végigjárni imádott feleségem, Mariella, és gyermekeim, Simone és Gaia, támogatása nélkül.

Mutass kevesebbet