Marich Géza utolsó kalandja

Ebben ​az elbeszélés- és útirajzkötetben az író megőrizte régebbről ismert elbeszéléseinek jól bevált szerkesztési módját: a szereplők átlépnek egyik történetből a másikba, vagy valamilyen gondolatuk, mondatuk visszacseng, jelzi az írói szándékot. Még az útijegyzetek szellemes vázlatszerűsége is az alaptónust színezi. Utazó ember kötete ez a könyv, utazó emberé, aki ugyanazt az élményt cipeli magával, ami a Magnóliakert, a Visszajátszás vagy a Marich Géza utolsó kalandja hősei: az ideláncoltság élményét. A probléma legerőteljesebben ebben a kisregényben körvonalazódik. Marich Géza, a korábbi novellák ismert hőse, valamilyen szakmai sértődés, sérülés miatt elhagyta hazáját, föltehetően azzal a meggondolással, hogy nemcsak az országgal: korábbi életével is szakít. A napló formájában közreadott beszámoló a menekülés képtelenségének ítéletét hordozza. A kis görög fürdőhelyen, ahol egy autóstoppal fölszedett lány a barátnője, Marich lépten-nyomon az odahagyott múlt szereplőibe botlik, színes, eleven, már-már történelmi figurákba: volt görög partizánba, angol tisztbe, német katonába. Az író nem mondja ki, csak érezteti a mitikus erejű történetben, hogy Marichot nemcsak szerelmi trgaédiája, de az emlékek elől való menekülés is odaviszi, az utolsó, végzetes útra. A gyökerevesztett ember sorsát izgalmasa, észrevétlen megindító lírával rajzolja elénk az író.

Mutass kevesebbet