Maróczy Géza

Midőn Maróczy Gézáról, minden idők legnagyobb magyar sakkozójáról ezt a szerény megemlékezést a sakkozók népes táborának átnyújtom, úgy érzem, senki sem fogja rossznéven venni, ha legmaradandóbb személyes élményemet felelevenítem. 1928 telén, mint diák, szorgalmas látogatója voltam a Budapesti Sakk Körnek. Egy alkalommal itt ért az a megtiszteltetés, hogy Abonyi István, a magyar sakkozás akkori irányítója, bemutatott a hosszabb külföldi tartózkodás után hazatért nagymesternek. A világhíresség iránti tisztelet parancsolta elfogultságot a nagymester kedves, közvetlen szavai hamar feloldották bennem. Érdeklődött életkörülményeim, tanulmányi előmenetelem iránt és hangsúlyozta, hogy elsősorban az életre kell felkészülni. A sakkozás játék, bár a legszebb játék, de életcéllá tenni nem szabad. Biztatása, iránymutatása egy életre szóló elhatározást eredményeztek és szerény, de lelkes hívévé szegődtem a legnemesebb játéknak, amelyet a „homo ludens" saját szórakoztatására történelme során alkotott. A személyes élményekre visszaemlékezve, nagy örömmel töltött el az a megtisztelő megbízatás, hogy Maróczy Géza életéről és sakkozói pályájáról emlékkönyvet írjak. Csak a feladat alaposabb átgondolása döbbentett rá arra, hogy talán erőmet és képességeimet meghaladó munkára vállalkoztam. És ekkor Maróczy Géza ismét irányt mutatott. Könyveinek, tanulmányainak, elemzéseinek átnézése azt a gondolatot sugallta, hogy az ő tömör, de egyben szórakoztató stílusában kíséreljem meg a játszmák belső történésének és közel fél évszázadot átfogó tevékenységén keresztül a sakkjáték fejlődésének bemutatását. Könyvem célja, hogy szerény emléket állítson kiemelkedő egyéniségének és játszmái bemutatásával újabb híveket szerezzen a sakkjátéknak. Hogy ez sikerült-e és milyen mértékben, annak eldöntését az olvasóra bízom.

Mutass kevesebbet