Marx lábnyomai

Manapság, amikor Európa Marx jegyében szinte kettéválni látszik: nyugati felében kisebbfajta reneszánszát élik Marx 19. századi gondolatai, míg a kelet- és közép-európai „posztszocialista" országokban szinte szitokszóvá vált a neve, akár még bátor szellemi tettnek is nevezhetjük, ha valaki szélsőségektől mentesen - egyfajta „elszámolás" jegyében is - ír részletes monográfiát Marx és a marxizmus hányattatásairól a 19. század első felétől napjainkig. Kiss Endre helyesen érezte meg, hogy egy ilyen vállalkozásnak elméleti és történeti szempontokat egyaránt figyelembe kell vennie, s ezek vegyítése miatt szükségképpen töredékesnek kell maradnia: ez a tudatos vállalás teszi érthetővé és „bocsánatos bűnné", hogy az olvasó néha a fejét kapkodja, amikor - csak egy példát említve - a Tőke előmunkálatainak elemzése során, az Európán kívüli társadalmakra vonatkozó marxi gondolatok ismertetése kapcsán hirtelen a 20. század szovjet-kínai vitájának elméleti hátteréről, illetve a marxi gondolatok 30-as évekbeli reneszánszáról olvashatunk. Marx filozófiai törekvéseit konzekvensen különbözteti meg a „marxizmustól", ugyanakkor az elágazás forrását helyesen ismeri fel a Kommunista Kiáltvány jellegzetes „hibriditásában" (a szerző gyakran használt terminusa): itt mutatkozik meg ugyanis először a történelem „kritikai pozitivista" értelmezésének és a belőle szervesen nem, csakis gondolati „erőszaktevéssel" hozzáfűzhető messianisztikus várakozásoknak a kettőssége. Ezt megelőzően a Hegel - ifjúhegeliánusok -Feuerbach nyomvonalán haladó, illetve azt kritikailag átdolgozó filozófiai törekvések dominálnak, a 48-as éveket követően inkább a politikai filozófia és a társadalomelmélet kérdései. Kiss Endre ez utóbbi időszakban is számos, mai szemmel sem tanulság nélküli „lábnyomot" lel fel Marx szerteágazó gondolatvilágában: a hatalom problematikáját, a globalizációelmélet kezdeteit stb. A kötet mintegy kétharmadát a Marx utáni marxizmusnak szenteli a szerző. Korrekt elemzést ad a II. Internacionálé elsősorban Engels által ihletett „ortodox marxizmusáról", a „bolsevik marxizmusról", amelynek taglalásába érdekesen vonja be Hanák Tibor Bécsben élt magyar eszmetörténész koncepciójának fontos elemeit. Kitekintésként hosszú tanulmányt iktat be Lukács Az ész trónfosztása című munkájáról, amelyben - joggal - az ideologikus marxizmus egyik mélypontját látja. Lévén kitűnő Nietzsche-szakértő, ebben a szövegrészben szenvedélyes sorokat olvashatunk Lukács torzításairól. Lukács persze a kötet más helyein is előkerül: így a neomarxizmus két hullámáról írt fejezetben, ahol a korai Lukács, majd a frankfurti filozófusok közismert eszmei összefüggéseit bontja ki.

Mutass kevesebbet