
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó állapotú antikvár könyv
Központi raktár
25
hűségpont
Hogy működik az alku?
A Scarlett írónőjének e korábbi regénye az amerikai polgárháborút megelőző, de már a rabszolga-felszabadítás kérdéseit feszegető korban játszódik. Az 1851-es New Orleans a színhely, ez a ma is egzotikusnak számító város, amely akkoriban még erősen őrizte francia hagyományait, sőt egyenesen francia és amerikai részre oszlott, s ezek egymással igen kevéssé elegyedtek. A regény egy félig amerikai, félig New Orleans-i francia lány, Mary MacAlistair szívszaggató története. Mary tizenhatodik születésnapján drámai körülmények között kénytelen elhagyni a zárdát, ahol addig széltől is óvottan nevelkedett, és kerül ki – egy szál magában! – a nagyvilágba, ahol romantikus hőshöz illő megpróbáltatások várnak rá. Hosszú, kalandos hajóútja során jóságos tündérnek álcázott gonosz örömház-tulajdonosnőnek válik könnyű prédájává; kedves, vendéglátó családhoz kerül, ahonnét egyik percről a másikra minden magyarázat nélkül kilökik az utcára; belekóstol a nehéz proletársorsba, amelyből önereje és tehetsége révén fölvergődik. Az a tény, hogy végül fölleli nagyúri rokonságát, és a sorsa jóra fordul, nem gátolja abban, hogy hősiesen segítsen szegényen, gazdagon a várost megtizedelő sárgaláz idején. Ilyen s hasonló események juttatják végül révbe, azaz a szeretett férfiú karjaiba, akinek mellesleg legalább kétszer megmenti az életét. A kor, amelyben Mary él, és a város, amelynek minden rétegével kapcsolatba kerül, ahol sikerül egy év alatt fantasztikus karriert csinálnia, legalább olyan érdekes, mint a viszontagságok, melyeken hősnőnk keresztülmegy. Alexandra Ripley igen lelkiismeretesen tanulmányozta mind a történelmet, mind a terepet, és ismereteit a teljességre törekedve adja át az olvasónak. 1993-as első magyar nyelvű megjelenésekor a regény a magyar közönség kedvencévé vált. Hét év után újra szívesen ajánljuk az olvasóknak.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9635471009 |
|---|---|
| Kiadó: | Magyar Könyvklub |
| Kiadás éve: | 2000 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Szekszárdi Nyomda Kft. |
| Borítótervezők: | Pap Zoltán |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés |
| Terjedelem: | 469 oldal |
| Fordítók: | Zentai Éva |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.45 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.