Második ötvös és fémműves quadriennálé

Ez az ódon csengésű elnevezés — ötvösség — napjainkban nehezen körvonalazható muvészeti ágat takar. Más nyelveken nincs is megfelelője, külön elnevezést használnak anyaghasználat, eljárás, felhasználási terület szerint. Nálunk mégis így maradt meg, összevonva alaposan különböző tevékenységeket. Mégis mi az, ami hasonló kö- zöttünk? Vagy csak a név kényszerít egymás mellé bennünket? És ez a magyar sajátosság vajon gátló tényező, vagy hasznunkra válik? Kiállításunk címe is utal erre a dilemmára, mikor az ötvös megjelölés mellé fölveszi a fémműves elnevezést is, mintegy fedezve a nem hagyományos ötvösséget folytatókat, egyben fölvállalva mind- azt az aktivitást, ami ez idáig nem vagy más szférában létezett. Úgy érezzük, erre csak átmenetileg van szükség, mindaddig, míg az ötvösművészet fogalom tartalmi fedezete kiszélesedik a köztudatban is, követve a gyakorlatot. Ezeken a kérdéseken gondolkozom, mióta kollégáim megkértek e sorok megírására. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy nem tudok megnyugtató választ adni, viszont pár adalékkal szolgálhatok az érdeklődőknek és az elméleti szakembereknek, ha egyszer netán alaposabban kívánnának foglalkozni ezzel a sajátságos területtel. Tény, hogy mikor művészet-elméleti kérdések merülnek föl, megnyilatkozásaink esetlenek, idegenül feszengünk a szakelméleti gondokat vagy a jövő útjait taglaló összejöveteleken. Feketéllő, repedezett' körmű kezünket dugdosva, kényelmetlen érzés- sel ülünk, gondolataink az éppen aktuális munkánk anyagbeszerzési nehézségei körül kalandoznak, vagy lopva a szemben levő ház ablakrácsainak szellemes szerkezeti megoldását tanulmányozzuk. Ugyanilyen idegenül csetlünk-botlunk a velünk foglal- kozó irodák útvesztőiben, pokolra kívánva a konvenciót, mely szakmai ügyeink intézésekor ügyeskedő kisiparost, szűkebb környezetünk előtt rendszertelen életű extravagáns művész-urat formál belőlünk. Pedig alapvetően nem sokat törődünk besorolási kérdésekkel, sőt, vállaljuk a státuszunk és mesterségünk körüli bizonytalan- ságot. Ez teszi ugyanis lehetővé azt, hogy a feladatok gazdagodó skáláján egyre többször és magától értetődőbben merül fel az igény: ötvös készítse azokat. És olyan- kor elemünkben vagyunk: egyenrangúként tárgyalunk lakatossal és építésszel, villany- szerelővel és gyárigazgatóval. Már nem kérdés ki vagy, ékszerész vagy szobrász, csak a Feladat létezik, amit adott környezetbe és adott időre, a lehetőségek nagyonis körülhatárolt skáláján mozogva, rábeszélések és kilincselések, olykor fondorlatok és vesztegetések, ha kell kimerítő éjszakázások árán, de végre kell hajtani, meg kell oldani. Ilyen munka persze csak időnként adódik. Igy hát kis műhelyeinkbe visszavonulva tárgyakat készítünk és tervezünk, ki szerzetesi szenvedéllyel és felelősséggel, ki kisebb kaliberű tisztes szorgalommal. Használati és dekoratív tárgyakat hol mikro-környeze- tünket gazdagító szándékkal, hol mélyebb tartalommal, ha úgy tetszik „üzenettel" Mostani kiállításunk túlnyomórészt ez utóbbi, „műtermi" tevékenységet példázza, néhány darabbal előlegezve a következő, az építészeti munkákkal kapcsolatos működé- sünket bemutató kiállítást.

Mutass kevesebbet