
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 880 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Bevezető részlet: Középiskolai diák- és tanárkörökben egyaránt köztudott, hogy a matematika tárgyból elért jeles osztályzat önmagában még roppant kevés ahhoz, hogy valaki eredményes felvételi vizsgát tegyen e tárgyból, és megkezdje felsőfokú tanulmányait. Ha ehhez az oktatási rendszerünkben rejlő súlyos ellentmondáshoz hozzávesszük azt a tényt, hogy az átlag családok jelenlegi anyagi helyzetében egyre kevesebben tudják megfizetni a méregdrága magántanárokat, előkészítő tanfolyamokat, egyre inkább megnő a jelentősége a felsőfokú tanulmányokra való önálló felkészülésnek, az önálló felkészüléshez elengedhetetlenül szükséges segédeszközöknek. Bár sok jó feladatgyűjtemény áll a diákok rendelkezésére, de ezek többsége az elmúlt évek egyetemi feladatainak közlésére és megoldására szorítkozik csupán. Az ezen a téren meglevő szűkös választékot igyekszik bővíteni e mostani feladatgyűjtemény, mely - terveink szerint - egy évenként megjelenő feladatgyűjtemény-sorozat első darabja. Kötetünk a középiskolai tananyag elméleti részével nem foglalkozik, hiszen azt számos tankönyvben vagy egyéb szakkönyvben megtalálhatja az olvasó. Mivel az önálló felkészülés során a fő hangsúlyt - az elmélet áttekintése után - a minél nagyobb számú feladata megoldására kell fektetni, ezért kizárólag feladatok közlésére és megoldására vállalkozik könyvünk. A feladatgyűjteményben közölt példákkal igyekeztünk jól átfogni a középiskolai törzsanyag teljes skáláját, a feladatok jellege, nehézségi foka megfelel - néha túl is haladja - a felvételi feladatsorok nehézségi fokát. Igyekeztünk eddig meg nem jelent feladatokat összeállítani a kötetben, hogy a forgalomban levő ilyen jellegű kiadványok közötti átfedést elkerüljük. A közölt feladatsorok után minden példát részletesen kidolgozva megtalál az olvasó. A megoldások fogalmazásában, stílusában igyekeztünk követni a diákok tapasztalatból ismert várható gondolatmenetét, esetenként több megoldást is adunk néhány feladatra, hogy minél több ötlettel, módszerrel és fogással gazdagítsuk a felsőfokú tanulmányokra készülő diákok feladatmegoldó ötlettárát. A feladatsorokban közölt példák végén zárójelben egy számot talál az olvasó; ez arra utal, hogy a vizsgált feladat megoldása a könyv hányadik oldalán található.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9631850358 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Irány az egyetem! |
| Kiadó: | Nemzeti Tankönyvkiadó |
| Kiadás éve: | 1993 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kiadás sorszáma: | Első kiadás |
| Nyomda: | Nyírségi Nyomda |
| Illusztrátorok: | Nagy Barnabás |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 360 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.30 kg |
| Kategória: | Tankönyvek / Középiskolai / Természettudomány / Matematika |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.