
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
Szerző által dedikált példány.
Állapot fotók

83
hűségpont
Hogy működik az alku?
“1980-ban voltam 16 éves. Akkoriban francia, olasz és német újhullámos filmeket néztünk, Kontroll, Trabant és Bizottság koncertekre jártunk, előfizettünk a Mozgó Világra, aztán lemondtuk a megrendelést, olvastunk, szerelmeskedtünk, elszívtunk egy-egy jointot, készültünk a felvételire. Aztán többen nekivágtak a világnak Persze nem politikai okokból, sokkal inkább, mert úgy érezték, hogy itthon képtelenek tenni bármit is, hogy nem elég inspiratív a közeg, hogy a pótcselekvések már rendszerré álltak össze, meg kalandvágyból és a kihívás miatt, de legfőképpen azért, hogy végre történjen valami. Itthagyták a szüleiket, barátaikat és kedveseiket, hátat fordítottak a hályogszürke hétköznapoknak, várt rájuk az ismeretlen, meglepetéseket tartogató világ. Így hitték aztán az első hírek: egyikük öngyilkos lett, másikuk gyereket szült, volt, aki kábítószeren élt, volt, aki filmet rendezett. Többen feladták, és hazajöttek, mások feladták, de kint maradtak. A zöm pedig otthon várt valamire, várt rájuk. Ez volna a Meddőhányó hátországa. Évek óta élek együtt ezekkel a történetekkel Most félve és fájva, de lezárom ezt a kötetet. Kimerevedik a kép, az utolsó mondat végére pont kerül, a krónikának vége. Új dolgok vannak. Például fel kell nőni. 28 éves leszek, tavaly végeztem magyar-angol szakon Budapesten, kortárs amerikai prózát fordítok és szeretem a Tilos Rádiót.”
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9637994262 |
|---|---|
| Kiadó: | Pesti Szalon Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 1992 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 98 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | |
| Kategória: | Dedikált, Aláírt Könyvek / Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.