
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 1 920 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Az információs technológiák mindennapi használata révén a média logikája mindinkább behálózza életvilágunkat, hatással van a társadalom és a kultúra minden elemére, és megváltoztatja az olyan társadalmi alrendszereket is, mint a politika és a tudomány. A mindent átható mediatizációlényegét tekintve olyan folyamat, amely azzal, hogy átalakítja a társadalmi élet teljes feltételrendszerét, egyúttal új társadalmi formákat is teremt, és eddig ismeretlen árnyalatokkal gazdagítja a nyelvi kommunikáció közösségformáló szerepéről alkotott képünket. A könyvennek a folyamatnak az értelmezéséhez kínál új szempontokat. Külön is foglalkozik a jelenség politikára és tudományra gyakorolt hatásával. Arra hívja fel a figyelmet, hogy az információ korában a politika és a tudomány mediatizációja új szakaszba lépett, aminek következtében ma már mindinkább a két társadalmi alrendszer és a média kölcsönös egymásra hatásának, a politikai és tudományos közösségek ebből fakadó mediatizálódásának lehetünk tanúi.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789630596770 |
|---|---|
| Kiadó: | Akadémiai Kiadó |
| Kiadás éve: | 2016 |
| Terjedelem: | 154 oldal |
| Súly: |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.