
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 7 840 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
A szerző Zoltán János professzor, a plasztikai sebészet hazai megalapítója és a világban ismert személyiség. Eredményekben, de veszélyhelyzetekben is bővelkedő ifjúkorának egy részét Aradon töltötte, majd Erdély visszacsatolása után a kolozsvári orvosegyetemen tanult. Az egyetem evakuálását követően először Helleban szerzet diplomát, majd hazatérve Budapesten. A miskolci kórházban kezdte az általános sebészet művelését és eközben elmélyülten foglalkozott a szakma világirodalmával. Idejében felismerve a helyreállító sebészet hazai foglalkozott a szakba világirodalmával. Idejében felismerve a helyreállító sebészet hazai szükségességét, erre váltott oly sikeresen, hogy 1951/52-ben a koreai háború golyózáporában nagyszámú, súlyos sérült helyreállítását végezhette. Műtéteit rajzokon tervezte, fényképeken dokumentálta és írásban is gyűjtötte. Egy életre meghatározó tapasztalatokat szerzett. Új korszak, új tervek: prágai tanulmányút után a Honvéd kórház baleseti sebészetén dolgozik, majd 1954-ben sikerül önálló plasztikai sebészeti osztályát megindítani ugyanebben a kórházban, ahol gyógyít, tudományos munkát végez és fiatalokat képez. Szakvizsgatantárgy lett a diszciplínából, a ma működő szakemberke többsége a "Főnök" mellett tanult, könyveiből okult. A hazai és külföldi eredmények mást elefántcsonttoronyba zártak volna, őt nem. Életét oly könnyed természetességgel éli, mintha főként a hobbijai érdekelnék. Példakép lehet az életet hosszabbító aktivitása, az írás élvezetében és kényszerében. A vadászat, a hobbijai közül az első helyen áll. Ez társas sport. A könyvben szereplő orvoskollégák, akik vadászok, vagy azok voltak, nemcsak vadászfegyverrel, de a műtőasztal és a betegágy mellett is maradandót alkottak. Szeretik (szerették) a természetet és benne elsősorban az embert. Róluk ír Zoltán János.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9630067323 |
|---|---|
| Kiadó: | Professio Kiadó |
| Kiadás éve: | 2001 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | XFER Grafikai Műhely |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 202 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 16.00 cm, Magasság: 23.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Életrajzok / Vadászat / Természettudomány / Egészségügy |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.