
(1 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
25
hűségpont
Hogy működik az alku?
"Azon a helyen, ahol Tróját az antik hagyományok szerint is keresni kellett, Kis-Ázsia északnyugati sarkában... a régészek ásója olyan leleteket hozott napfényre,melyek a trójai mondakör magvának történeti hitelét igazolják... Tizenkét réteget sikerült eddig az ásatás anyagában megkülönböztetni, tizenkét egymás fölé épült települést. A hetedik réteg romjai ellenség dúlását, pusztító tűz nyomait mutatják: ez Homérosz Trójája, mely a monda szerint is tűznek lett martaléka! Homérosz Iliásza a trójai háború kilencedik évében kezdődik... Az eposz voltaképpeni tárgya Akhileusz haragja: a fővezér és a legnagyobb görög hős végzetes civódása. De e köré mesteri szilárdsággal megkomponálva az egész trójai háborút elénk állítja a költő. Mint Horatius mondja híres poétikai levelében, Homérosz, in medias res, a "cselekmény kellős közepébe" ragad magával... Az eposz bevégződik Akhilleusz és Agamemnón kibékülésével és a legnagyobb trójai hősnek, Hektronak, Priamosz fiának halálával, illetve temetésével. De a jóslatok mellet maga a cselekmény logikája a háború végét is jelzi: nemcsak azt látjuk előre,hogy Hektor megölésével Akhilleusz végzete is betelt, és nincs már messze az idő, mikor ő is elesik Parisznak nyilától sebezve; Trója pusztulása... mint állandó komor árnyék kíséri sötéten az eposz cselekményét."
Mutass kevesebbet
| Kiadó: | Szépirodalmi Könyvkiadó |
|---|---|
| Kiadás éve: | 1973 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Kossuth Nyomda |
| Borítótervezők: | Barshegyi Róbert |
| Kötés típusa: | fűzött műbőr, papírdobozban |
| Terjedelem: | 48 oldal |
| Fordítók: | Devecseri Gábor |
| Nyelv: | magyar, német, angol |
| Méret: | Szélesség: 11.00 cm, Magasság: 11.00 cm |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Versek, Versantológiák, Eposzok / Művészetek / Festészet / Rajz, Grafika |
| Kapcsolódó művész: | MEDVECZKY Jenő (1902–1969) |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
Bűbájosan kis könyv.