
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
26
hűségpont
Hogy működik az alku?
Georges Ohnet műve a „Vasgyáros” címen legalább két tucat kiadást ért meg magyar nyelven és generációk érzékenyülhettek el e romantikus történetek olvastán. Joggal, mert Ohnet regényei, romantikus megközelítésükben vetekszenek H. Courts-Mahler műveivel. Művei nem most játszódnak, hanem jó emberöltővel korábban, de az érzelmek, szenvedélyek és fájdalmak ugyanolyanok, mint a ma emberéé, ezért mindig aktuálisak. Ebben a regényben egy boldogtalan szerelem történetét kísérhetjük figyelemmel, amely azonban mégsem okoz szomorúságot az olvasónak. Főhőse egy vállalkozó, egy gyáros, a „vasgyáros”, aki beleszeret egy előkelő család előkelő és gőgös leányába. A szerelem, úgy tűnik, nem reménytelen, hiszen a leány hozzámegy feleségül. Szerelme azonban nem talál viszonzásra és csakhamar rá kell döbbennie, hogy helyzete reménytelen: felesége nemcsak hogy nem szereti, de még le is nézi az egyszerű polgárt. Sorsát férfias tartással viseli, elfogadja, hogy a fájdalom állandó élettársa lesz, s ennek megfelelően rendezi be életét. Felesége különböző családi és magánéleti viszontagságok után kezd ráébredni arra, hogy férje nem közömbös a számára. Úgy tűnik azonban, hogy már minden késő… Valóban minden késő? Helyre lehet-e hozni egy hideg, kegyetlen házasságot? Meg lehet-e gyógyítani egy megtört férfi szívét? Ezekre a kérdésekre ad választ a regény olyan módon, hogy az olvasó úgy érezheti, a dolgok vele történtek meg vagy történhettek volna. Ajánljuk e könyvet mindazoknak, akik kedvelik a romantikus történeteket, akik nem elégszenek meg azzal, ha egy könyv csak érdekes és fordulatos, hanem elvárják, hogy érzelmeket is közvetítsen.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9637750045 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Romantikus regénytár |
| Kiadó: | Kronosz Kft. |
| Kiadás éve: | 1991 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Szikra Lapnyomda |
| Borítótervezők: | Szatmári Zsolt |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 154 oldal |
| Fordítók: | Fái J. Béla |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 21.00 cm |
| Súly: | 0.10 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Szórakoztató Irodalom / Szerelmes Regények |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről