Melankólia

A melankóliának nem létezik egyértelmű, szabatos meghatározása. A melankólia története a fogalmak pontosításának soha le nem zárható története, és ezért felmerül a kétely: a melankóliáról szólva nem is róla beszélünk, hanem a róla alkotott fogalmak segítségével próbáljuk felmérni saját helyzetünket a nyugati kultúra egy-egy időszakában. E helyzet korántsem szilárd. "Az a lehetőség - írja Céline egy jelentéktelen prostituált kapcsán -, hogy Longchamp-ban talán sohasem rendeznek többé lóversenyeket, teljesen lehangolta Lolát. Kit így, kit úgy lep meg a szomorúság, de végül senki sem menekülhet előle." A szomorúság mágnesként vonzza az embert; életünknek talán ez a legfurcsább ellentmondása. A rosszkedv különleges képesség is: ellentétes perspektívába állítja a dolgokat. A gyakorlati életvitel zárt horizontjai mögött tárul fel az a világ, amelyben a melankolikus otthon érzi magát - ha ugyan otthonnak nevezhető az a világ, amely az embert gyökerestül kiszakítja a megnyugvásból. A melankóliát akár a hétköznapok negatív lenyomatának is tekinthetjük: mindazt, amit ott elhallgatnak, itt kimondják, és ami ott puszta lehetőség, az a melankóliában kibomlott, "negatív" valóság lesz. A melankolikus olyan útra lép, amelyen nem tudjuk követni. Mint minden úttörőt, őt is egy ismeretlen, rejtélyes tudás birtokosának látjuk. Mi az, amit csak ő tud? A Melankólia e tudás közvetítésére tesz kísérletet, anélkül hogy bízna a végérvényes válaszokban.

Mutass kevesebbet