Mennyei riport

A Mennyei Riport Karinthy legfantasztikusabb vállalkozása: erőteljes vonalakkal határolt alaprajza szerint Dante újraköltése a huszadik században. Ahogy a firenzei száműzött a kereszténységet megsejdítő Vergiliusszal, az életen túli lét modern vándora, a Riporter, az újkor enciklopédistájával, Diderot-val járja végig a túlvilág köreit: a változtathatatlan múlt Poklát, a Purgatóriumot, azaz a szabadság (itt: a szubjektum, a vágyak és elképzelések szabadsága) birodalmát, hogy útja végén, túl gondolaton és cselekvésen, a mindent magába ölelő Egyetlen Lénnyel találkozzon. A bergsonizus, a mélylélektan, a modern fizika eredményeit, a történelem friss tanulságait összeolvasztó új kozmológia természetesen nem születik meg a regény lapjain: a Dantééhoz hasonló egységes világkép a huszadik században nem élhető át. A Mennyei Riportban éppen a töredezettség az izgalmas, a koncepciót megtorpedózó ötletek szüntelen robbanása, a hol pátoszossá lendülő, hol gúnyos, sőt alpárian újságírói hang: a nyugtalankodó ma közvetlen jelenléte az állítólag változatlan örökkévalóságban. A Mennyei Riport fantasztikumával és pátoszával ellentétben az Utazás a koponyám körül Karinthy leghiggadtabb könyve; nem sci-fi, inkább a tényregény előfutára és klasszikusa. Itt maga a tény fantasztikus, az agyműtét és a vállalkozás: az operált riportja a műtőasztalról, a pontos, mondhatni egzakt beszámoló a hírhedt műtétről, amelynek során – mint előszavában Karinthy ironikusan közli: – „személyesen volt módomban a »Mennyei Riport« tényállásait legalább annyiban ellenőriznem, amennyire az országról fogalmat kaphat, aki eljutott egészen a határáig”.

Mutass kevesebbet