
(3 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó állapotú antikvár könyv
Központi raktár
75
hűségpont
Hogy működik az alku?
Az Angliában született és felnőtt Chris Lowndes, aki utóbbi éveit Hollywoodban töltötte mint Oscar-díjas filmzeneszerző, már korábban elhatározza, hogy a 60-at betöltve visszatér az óhazába. Ám mire a tervét megvalósíthatja, imádott felesége már a temetőben nyugszik. A veszteség miatti fájdalommal és bűntudattal a szívében beköltözik egy dombon található, lakatlan, de módos udvarházba. Hamarosan kiderül, a régi házzal annak történetét is megvásárolta: egy rejtélyes bűnügy helyszínén lakik, az előző tulajdonost a felesége megmérgezte, ezért felakasztották. A régi ház különös zajai és a tükörben megjelenő képei, saját zaklatott állapota is arra készteti, hogy utánajárjon a történetnek. A megszállottsággá váló nyomozás Londonba, Párizsba, sőt Fokvárosba is elszólítja. Mire jut Chris az igazság hajszolásával? Milyen nem sejtett hátborzongató történetek tárulnak fel a még élő tanúk és a fellelt írásos dokumentumok révén? Készül-e a tervbe vett "meghallgatásra szánt" mű, a zongoraszonáta? Fel tudja-e oldozni magát a saját bűnei alól az igazság kiderítésével? Új életet kezdhet-e Heatherrel, az ingatlanügynökkel, akiben odaadó segítőre, majd izgalmas szeretőre talál? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Peter Robinson (Démoni kapcsolat, Rosszfiú) legújabb regénye.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789636433772 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Világsikerek |
| Kiadó: | General Press Kft. |
| Kiadás éve: | 2012 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Alföldi Nyomda Zrt. |
| Borítótervezők: | Zelenyiánszki Zoltán |
| Kötés típusa: | fűzött kemény papír kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 376 oldal |
| Fordítók: | Erős László Antal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés / Irodalom / Szépirodalom / Szórakoztató Irodalom / Akció, Kaland,krimi |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
Chris Lowndes ,a sikeres hollywoodi zeneszerző mindig is úgy tervezte,hogy egyszer hazatér Yorksire -be szerező feleségével Laurával.Hamarosan azonban egyedül kell új életet kezdenie...A veszteség,bűntudat,mély gyász alatt beköltözik a temető környékén található módos,ódon udvarházba,ami habár lakatlan,de a legenda szerint szellem járta épület és éjszakánként fura dolgok történnek odabent.A háznak sötét legendája van....Hátborzongató,kísértet história,vérbeli krimi...
Jó könyv.