Merre megyünk?

Biztosan nem arra, amerre haladni emberi mivoltunk képessé tesz, hiszen akkor nem lennének kérdéseink önmagunkkal szemben. Az elégedettség nyugalmából tekintenénk a múló hétköznapokra, öntelt mosollyal, érezve, hogy mi tudjuk is és tesszük is. Mit is? Miért is kell tudnunk, hogy merre tartunk? Másról van szó most, a 21. században, mint korábban? Tartogat még meglepetést számunkra a digitalizálás évezrede, vagy elég, ha beállunk a digitális bennszülöttek és bevándorlók csapatába, és reméljük, hogy haladunk? Nem erről van szó. Minden kornak megvoltak a gondolkodói, akik keresték a választ azon egyszerű kérdésre, hogy merre tartanak a kortársak. Elődeink válaszait a történelem fölfalta, majd az élhetőség és a társadalmi szabályrendszer reményében adta vissza. Most mi vagyunk soron, a mi életünk táplálja az újkori történelmet. A válaszadás nehéz, mert hétköznapiak vagyunk, esendőek vagyunk, érdekeltek vagyunk. Viszonyításaink kortárs jellegükből adódóan földközeliek, aktualizáltak és néha fáradtak. Ezen a keskeny menekülési ösvényen halad az emberiség és igyekszik megadni az esélyt, a választ az életben maradásra. A 21. században állva is átgondolhatjuk, hogy merre megyünk. Mi is lehetne fontosabb számunkra, mint a gondolkodás szabadsága, a kételkedés lehetősége, a kérdések megfogalmazása. Az ív, melyet életünkkel rajzolunk ki. Mindenki maga, és csak egyszer. Nincs más út.

Mutass kevesebbet