Mesék Itáliáról

Az orosz sztyeppék "mezítlábas" vándorlegénye előtt 1906-ban megnyílt a Péter-Pál erőd börtönének kapuja és Olaszországba, Capri szigetére menekült. A végtelen orosz rónákat Itália festőien szép tájai váltják fel. A zord északi vidék helyett derűs, déli kék ég mosolyog a száműzöttre, napsugárral átszőtt városok - Nápoly, Genua, Róma - verőfényében sütkérezhetne a szem, a lélek, de Gorkij emberi szíve itt is, a daloló azúrkék tenger partján, a bódító illatú buja virágok között, az antik Róma és a Renaissance műemlékeinek honában az embert, az ember igazságát keresi szenvedéllyel. Az emberről énekel az embereknek. Derűs, meg tragikus emberi sorsok valóságát szövi mesévé, hol meg a mesét teremti valósággá. Itália elragadó környezetében halászok, munkások, parasztok, katonák - asszonyok, lányok, ifjak, öregek - vonulnak fel s életük kisebb-nagyobb epizódjai mindmegannyi ihletteremtő alkalom, hogy Gorkij hitet tegyen az ember mellett. Mint halhatatlan melódiák, zsonganak a gorkiji szavak és eszmék egyik hősének, a haldokló halásznak búcsújában: "... Ha emberhez közeledel, sohase gondold, hogy több benne a rossz, mint a jó, gondold, hogy több benne a jó és akkor igaz is lesz. Az ember azt adja, amit várnak tőle ..."

Mutass kevesebbet