
(1 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó állapotú antikvár könyv
Partner
Ezt a könyvet külső partnertől szerezzük be Önnek, a szállítási idő hosszabb lehet, kérjük megrendeléskor ezt vegye figyelembe.
Várható szállítási idő: 4-7 nap
64
hűségpont
Hogy működik az alku?
Az 1973-ban megjelent „Régi magyar mesterségek”-hez kapcsolódik Bogdán István új könyve, amelyben a „becsületes és tisztességes” művesség korát idézi, a hasznosság, a minőség és a szépség egységében alkotó embert, aki munkájának mestere volt egykor. Nyomon követve a termelés megoszlásának, sajátosulásának, a kézművesség kifejlődésének és elhalásának a honfoglalástól az 1830-as évekig, a gyáripar kialakulásáig tartó folyamatát, megismerkedhetünk a tevékenység jellemző keretének, a munkamódot és az életmódot egyaránt szabályozó céhnek felépítésével és működésével. De bemutatja Bogdán – és ez kötetének úttörő jelentősége – a kézművesség korának technikáját-technológiáját is, áttekintve a mintegy kétszázötven hazai céhes és céhen kívüli mesterség anyagait, szerszámait, fogásait és termékeit – művelését. Kiben ne vetődött volna fel a kérdés az elmúlt korok mindennapjainak tárgyait, eszközeit megcsodálva a múzeumban, egy padlásról előkerült régi korsó vagy akár egy napernyő, egy legyező láttán: hogyan is csinálták? Nem csupán arra kapunk választ Bogdán István ismeretterjesztő igényű könyvéből, hogyan munkálkodott például az egérfogó-készítő, az íjműves, az aranyverő vagy a csapó – megannyi kihalt mesterség – de képet kapunk a máig élő szakmák művelési módjáról is, amelyre napjaink nagyüzemi termelése épül.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9631401030 |
|---|---|
| Kiadó: | Magvető Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 1984 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Szegedi Nyomda Szentesi Üzeme |
| Borítótervezők: | Ifj. Bogdán István |
| Kötés típusa: | egészvászon, kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 282 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.40 kg |
| Kategória: | Művelődéstörténet / Kultúrtörténet / Néprajz |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
Bogdán István könyve közérthető és informatív, feltétlen ajánlom!