Metszetek

Nemes ​Nagy Ágnes nemcsak legjobb költőink egyike, és nemcsak nagyszerű műfordító, hanem, miként ez a mostani és az 1975-ben 64 hattyú címen megjelent tanulmánykötete tanúsítja, tanulmány- és esszéíróként is a legjobbak közé tartozik. Sok mindneről szó esik ebben a mostani kötetben, a legjelentősebb elemzések azonban a versről a modern vers eszközeiről, a költői mesterségről szólnak. Nemes Nagy Ágnes minden csínját-bínját jól ismeri ennek a mesterségnek, s lényegre tapintó, izgalmas megállapítások garmadáját tárja elénk érzékletes nyelven megírt, élvezetes tanulmányaiban. A költői képről, a vers mértanáról, a szavak divatjáról, a magyar jambusról, Rilke költészetéről, a francia esszéirodalomról vagy Rónay György műfordításairól szóló eszemefuttatásai kitűnőek, s különösen manapság, kritikaírásunk bizonytalan időszakában érdemelnek elismerést, figyelmet. Az ő esszéiből ugyanis nemcsak az alapos tárgyismeret sugárzik, hanem az is, lett légyen szó bármilyen részletkérdésről, hogy szenvedélyesen érdekli, szereti, amiről beszél. Heve, lendülete van írásainak. S ugyanakkor közli velünk kételyeit, aggályait is; rámutat például arra, hogy mennyi minden tisztázatlan és pontatlan még a modern költészetre vonatkozó vélekedéseinkben. Szinte alig van eszköz vagy módszer, amit egyértelműen meg tudunk határozni, amit egyértelműen javallhatunk vagy elvethetünk. Tévednénk azonban, ha ebből valamiféle olcsó relativizmusra következtetnénk. Tanulmányaiban csakúgy, mint verseiben, Nemes Nagy Ágnes rendíthetetlenül hisz az értelemben, és elemzései közben mindig törekszik arra, hogy elavuló fogalmainkat, elemző módszereinket, eszközeinket tökéletesítse, megbízhatóbbá tegye.

Mutass kevesebbet