
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
180
hűségpont
Hogy működik az alku?
Már a történelem hajnalán lakott a vidék, ahol most Mezőberény fekszik. Közvetlen környékén, de a község mai területén is az elmúlt kultúrák számos emléke került napvilágra. Érdekesek a bronzkori leletek, de gyakoriak a középkor tárgyi üzenetei is. A község ősét Beren-nek említi egy 1347-ben íródott oklevél; a XVI. században kis falu, amelyet a 150 éves török uralom töröl el a föld színéről. A mai Mezőberény a török hódoltságot követő általános pusztulás után 1723-ban alakult újjá. A szerény, felvidéki szlovák és Würtenberg környéki német telepesek, valamint visszatérő magyarok által lakott falu kezdeti lassú fejlődése az 1800-as évek első évtizedei táján vált lendületesebbé. Ekkor a község lényegében elérte a mezővárosi szintet. A község fejlődése 1858-ban - a Szolnok-Arad közötti vasútvonal megépítésével - érkezett újabb jelentősebb fejezethez. Ettől kezdve az addig kizárólag mezőgazdasági jellegű község kezdetleges, majd egyre fejlődő iparral kezdett gyarapodni.
Mutass kevesebbet
| Kiadó: | Békés megyei Tanács V. B. Tudományos-Koordinációs Szakbizottsága |
|---|---|
| Kiadás éve: | 1980 |
| Kiadás helye: | Békéscsaba |
| Nyomda: | Kner Nyomda |
| Illusztrátorok: | Baukó Tamás, Papp Ferenc, Vetési Sándor |
| Borítótervezők: | Petőcz Károly |
| Kötés típusa: | egészvászon, kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 206 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 17.00 cm, Magasság: 24.00 cm |
| Kategória: | Történelem / Helytörténet, Honismeret / Művelődéstörténet / Kultúrtörténet |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről