
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
280
hűségpont
Hogy működik az alku?
Amikor olyan mondatértékű fordulatokat hallunk, olvasunk, hogy Egyszer volt Budán kutyavásár, Nem hajt a tatár, Hiba van a kréta körül, Sok az eszkimó, kevés a fóka vagy Nyelvében él a nemzet, azok jelentését többnyire értjük. Azt azonban már kevésbé tudjuk, hogyan kapták átvitt értelmüket, milyen szemléleti, nyelvi, művelődéstörténeti, történelmi, irodalmi, néprajzi, szokástörténeti háttér alapján alakultak ki bennük a mára már gyakran elhomályosult képek. A kötet 300 ilyen jellemzően magyar, közkeletű, népies, bizalmas vagy éppen a mai nyelvhasználatra jellemző szlenges helyzetmondat, konvencionális szójárás, szállóige, közmondás - összefoglaló szóval szólásmondás - jelentését, eredetmagyarázatát, kultúrtörténeti hátterét tartalmazza. A kötet szerzője Bárdosi Vilmos, az ELTE BTK Romanisztikai Intézetének egyetemi tanára, lexikográfus, az MTA Szótári Munkabizottságának tagja. Több francia nyelvészeti szakkönyv, egyetemi tankönyv szerzője, a magyar és a francia szólások elismert kutatója, a Francia-magyar szólásszótár, a Francia-magyar kisszótár, a Magyar szólások, közmondások értelmező szótára fogalomköri mutatóval, a Szólások, közmondások eredete. Frazeológiai etimológiai szótár szerzője, a Magyar-francia-magyar jogi szótár és a Francia-magyar kéziszótár társfőszerkesztője, A francia nyelv lexikona társszerzője, a Tinta Könyvkiadó Az ékesszólás kiskönyvtára sorozat társszerkesztője.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789634091875 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Az Ékesszólás kiskönyvtára |
| Kiadó: | Tinta Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 2019 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Vareg Hungary Kft. |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 184 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 21.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Nyelvészet |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.