Mi ketten Emlékezés Derkovits Gyulára

Derkovits Gyuláné könyve első ízben 1954-ben jelent meg a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalatának gondozásában. Jelentőségét már ennek a dátumnak is köszönheti. Az ötvenes évek realizmus – „haladó hagyomány” – értékelése Derkovits művészetét kétkedéssel fogadta. A sors iróniája: míg a harmincas években a mégoly jó szándékú polgári méltatók képeinek politikai tendenciáján fanyalogtak, igyekezvén ezt a festői értékről leválasztani, húsz évvel később, egy szocialista társadalom teoretikusai politikai tisztánlátását gyengítő formalizmussal vádolták. A hamis dualizmus csak lassan kezdett oldódni, s a helyes kép kialakításában nagy érdeme volt Vikinek. Az, aki valóban meg akarta ismerni Derkovits emberi és festői indítékait, az életét és művészetét alakító eseményeket, forrásmunkaként használhatta a „Mi ketten”-t. A könyv megjelenésének dátuma egybeesett a műtörténeti kutatómunka fellendülésének kezdetével. Azóta alakul és teljesedik a Derkovits-portré, s e munka során Derkovitsné állításainak néhány apróbb pontatlanságára is fény derült. A személyes emlékekben az időpontok és tények kisebb eltolódásai, a szereplők vonásainak elszíneződése elkerülhetetlen, sőt ezek a pontatlanságok egyben az elbeszélő hitelességét tanúsítják. Arra kérjük az olvasót, Derkovitsné könyvében ne elsősorban az adatokat bogarássza, erre számos tudományos tanulmány bővebb lehetőséget ad, hanem a „regény”-ben, abban az élettörténetben merüljön el, amit csak ő, a tanú és társ írhatott meg. Ez teszi könyvét maradandóvá és – annyi újabb keletű Derkovitsról szóló írás után is – aktuálissá. (Körner Éva)
- Borító tervezők:
- Zborovszky Katalin
- Kapcsolódó festőművészek:
- DERKOVITS Gyula (1894–1934)
- Kiadó:
- Képzőművészeti Alap
- Kiadás éve:
- 1977
- Kiadás helye:
- Budapest
- Kiadás:
- Második, javított kiadás
- Nyomda:
- Kossuth Nyomda
- Nyomtatott példányszám:
- 6.200 darab
- ISBN:
- 9633360870
- Kötés típusa:
- kemény papírkötés
- Terjedelem:
- 111+78 oldal képmelléklet
- Nyelv:
- magyar
- Méret:
- Szélesség: 14.00cm, Magasság: 20.00cm
- Súly:
- 0.40kg
- Kategória:
Gyermekkor 9
Inasévek 12
Mesterlegény, frontkatona, kezdő művész 15
Mintha az erdő nevetne 17
A nagy nap 19
Nyergesújfalun 20
Majd találkozunk még 23
Ketten együtt 27
A turai megrendelő 31
Készülődés az első kollektív kiállítására 33
Bécsi évek 37
Kiállítás a Weihburg Galerie-ban 43
Kirándulás Gloggnitzba 46
Újra itthon 49
A nagy képek első kiállítása 52
A párt segít 56
A Dózsa-sorozat 57
Harc a létért 59
1930. szeptember 1. 62
"Szólj ügyészedre..." 65
"A képeimet is dobják ki velem" 69
"Keserűség pohara, telj meg hát!" 73
"Proletár! Ez így meddig marad?" 75
Munka és harc a végsőkig 77
Az utolsó képek: az "Anya" és a "Fázó asszony" 84
Utószó 88
Függelék 89
Színes képtáblák 108
Képjegyzék 109
Képek 113
Az Ön ajánlója
Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...