Mi tilt jobbakká válnotok?

Lukácsy Sándor halott. Vörösmarty-könyve előszavát a korrektúra elkészültére ígérte, de becsapott minket, elment, s már nem fogja megírni sohasem. Én nem írhatom meg helyette. Senki sem írhatja meg helyette. Amit tehetek: megpróbálom megfogalmazni, miért oly fontos e könyv, amelybe szerzője - néhány címet leszámítva - egy sort sem írt. Ez ugyanis csak szöveggyűjtemény. Vörösmartyról, a reformkorról, a forradalomról, a forradalom utánról. De Lukácsy Sándor-os szöveggyűjtemény. Egyedülálló műfaj. Több, mint olvasásra szánt szöveg: már olvasat. (Inkább: párlat - javítana Babits.) Ő így is tudott írni. Meg egyébként is, nagyon. Azon kevesek (mint kéziratokkal sokat matató ember, mondhatom: nagyon kevesek) közül, akik a magyar nyelven írni tudnak, többen a Lukácsy-iskolában sajátították el ezt a nem kis tudományt. Ő pedigleginkább 19. századi oktatóitól: Vörösmarty nyelvmester úrtól, például. Komponált szövegek. (Nem csupán szerkesztett! Mint a zeneszerzők!) Retorika fegyelmezte pátosz és irónia. Becsali játék. Vigyázz, olvasó! Látszólag Vörösmarty Mihály életrajzára felfűzött szövegek. Látszólag illogikus egymásután. Logikus is: Lukácsy víziója szerint, s csak a szerint. A kötet döbbenetes utolsó sorát Vörösmarty nem a halálos ágyán, hanem huszonöt évesen írta (Utóhang Cserhalomhoz, Pest, 1825). Lukácsy nem írt alá verscímet, dátumot. (Mi sem.) Otthagyott egy sort, lebegni, magában: kronológia helyett költészet. A szürreális Holdvilágos éj és az Örök zsidó, így, nem csak Vörösmarty alkotása, a már-már társszerzővé előlépő Lukácsyé is. Montázstechnikája meghamisító és megigazító: mást sugall a szövegegész, mást ekompozíció, s az utóbbi a mellbevágó. Egyszerre csak látunk: hány 20. századi költő-író bújt ki Vörösmarty köpönyegéből! Kőszeghy Péter

Mutass kevesebbet