
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 3 040 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
„Szilasi Lászlónak hívnak. 1994. január 1-én voltam harminc éves. Hol ezzel, hol azzal foglalkozom. Ha egyszer nagyon megszorongatnak, talán majd azt fogom mondani, hogy a társadalomnak vagy minek ahhoz a – megítélésem szerint mégiscsak: kiváltságos – csoportjához tartozom, amely szövegek olvasásával, értelmezésével, helyenként létrehozásával múlathatja az időt. Ezen a tevékenységen belül, vagy inkább e tevékenység kiváltságának fenntartása érdekében elsősorban az irodalomtörténetinek nevezett, többnyire unalmasnak és fafejűnek tartott diskurzus fenntartásából húzok (zsírosnak csak sátáni kacaj kíséretében nevezhető) apanázst. Nem titkolhatom, engem már önmagában az is folyamatos örömmel és megelégedéssel tölt el, hogy az a bár szívós, titkon energikus és rafináltan erőszakos, mégis erősen frusztrált diskurzus, amit irodalomtörténetinek szokás nevezni, minden híresztelés ellenére fenn tud maradni – és részben azért, mert én is beszélem. Fontosnak tartom, hogy ez a beszéd tovább éljen, már csak azért is, mert többnyire ki nem állhatom, ha valami elmúlik." Szilasi László 1964-ben született Békéscsabán. A JATE bölcsészkarán végzett, most ugyanott tanít.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9638340916 |
|---|---|
| Kiadó: | József Attila Kör - Pesti Szalon Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 1994 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 170 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Irodalom / Irodalomtörténet / Irodalom / Szépirodalom / Esszék, Tanulmányok, Publicisztika / Irodalom / Irodalomtudomány |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről