Miért lettem antipatikus?

orvosok, a patikusok és a gyógyszergyártók támadták hevesen tevékenysége miatt, de koalíciós partnereivel, sőt, olykor párttársaival is meggyűlt a baja. Ebben a könyvben őszintén, szókimondó stílusban ír a bársonyszékben töltött hónapokról, az egészségügyi reform szükségességéről és arról, milyen érdekek mozgatták a változások ellenzőit, a miniszter politikai ellenlábasait. Izgalmas részleteket, kulisszatitkokat árul el arról, hogy valójában kik és hogyan vettek részt az egészségügyi politika megalkotásában. A szerzőről: Molnár Lajos 1946-ban született, a Debreceni Orvostudományi Egyetemen szerzett orvosi diplomát. Hosszú évekig dolgozott Salgótarjánban, illetve Algériában és Bécsben. 1989-ben lett osztályvezető főorvos, 1992 és 2006 között számos fővárosi kórházban töltött be főigazgatói posztot. A rendszerváltás óta aktívan foglalkozik az egészségpolitika kérdéseivel. 2006-ban szabad demokraták országos listájáról került a törvényhozásba, június 9-étől nevezték ki a szocialista–szabad demokrata kormány egészségügyi miniszterévé, ezt a tisztséget lemondásáig, 2007. április 6-áig töltötte be. 2007 októberétől az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának tagja. Részlet a kötetből: "Február közepén az MSZP pártelnökké választotta Gyurcsányt. Azonnal megkerestem a biztosítói törvény ügyében. Találkozónkon megdöbbentett. Közölte, hogy március 15. előtt semmiképpen nem szeretne ezzel foglalkozni, mivel tartanak az október 23-i utcai zavargások megismétlődésétől, és nem szeretne ehhez okot szolgáltatni. „Ha balhé lesz, nem ezért lesz” – válaszoltam. Azonnal koalíciós egyeztetést kértem. A két párt vezetői előtt végső kínomban azt mondtam, hogy a biztosító ügye már kabarévá vált. Szállóigévé vált Kazal László, a hetvenes évekig igen népszerű kabarészínész egy jelenetének a visszatérő poénja, amit elmondtam: „A szocializmus jó dolog, de sűrű ködben, késő este a körúton a fröccsre szomjazónak nem jó.” A biztosítási reform jó dolog, de karácsony, pártértekezlet, nemzeti ünnep előtt nem jó. Március idusán persze zavargások voltak. A Kossuth téri állami ünnepség csak vezetői parádé volt, ellenben a békés, egybiztosítós tüntetők több-biztosítós törvény nélkül is szétverték a belvárost. Március 15-én egy önfejű „protokollkalandom” majdnem balul sült el. 2007 Batthyány Lajos-emlékév volt, az első független, később kivégzett magyar miniszterelnök születésének 200. évfordulója. Úgy gondolom, hogy minden magyar miniszterelnöke ma is, és minden miniszter jelképes főnöke. A kormányalakítás körül beszéltem is pár emberrel, hogy szép hagyományt teremtene, ha az eskütétel napján a kormány megkoszorúzná Batthyány Lajos szobrát. Szóltam a gépkocsim vezetőjének, hogy a Kossuth térről a Nemzeti Múzeum irányába hajtó konvojból hajtson ki, és tegyen kitérőt az örökmécses felé, hogy kis „magáncsokrot” helyezzek el. A hátsó ülésen olvasva értünk az örökmécses mellé. Félig sem szálltam ki, már tömeg vett körül. Hozzám ugrott és visszalökött a kocsiba egy gyászruhás nagyothalló, ahogy a mindig sötét öltönyben, fülhallgatóval járó biztonsági embereket nevezem. „Húzzon el innen miniszter úr, mert tíz másodperc múlva felkoncolják velünk együtt” – mondta. Akkor vettem észre, hogy a tömeg nagy része bakancsot viselő zászlósúr a negyvenes éveket idéző lobogókkal. Ha Stumpf látta másnap a sajtóban a képeket kommentárokkal, biztosan erősítve érezte a véleményét. Az eset utáni napon Gyurcsány megszólt: „Ne veresd meg magad!” Azt akkor már éreztem, hogy sem hőst, sem mártírt nem szeretne belőlem csinálni."

Mutass kevesebbet