
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
15
hűségpont
Hogy működik az alku?
A mintául szolgáló Kis nemzethatározótól mi sem áll távolabb, mint az idegengyűlölet. Ús sorozatunk sem akarja megutáltatni egyetlen szakma egyetlen képviselőjét sem. Ellenkezőleg. Az olvasó – reméljük – ez esetben is bírni fogja az adott mesterséget, tudomásul veszi jellegzetességeit, működési mechanizmusait, esetleges fonákságait. És talán elgondolkodik azon, hogy mások ugyanilyen szemüvegen keresztül vizslatják az ő szakmáját is. Felmérések szerint hazánkban legalább félmillió családi vállalkozás működik. A vállalkozó ugyanis férjével-feleségével vagy informális élete párjával – lásd még: szerető – osztja meg az üzleti élet nyűgét s nyilait. Ahol a másik fél nem vesz részt közvetlenül a folyamatok irányításában, ott a hátteret teremti meg (tiszta ruha, gyereknevelés, döntéselőkészítés stb.). A mondás szerint minden sikeres férfi mögött egy nő áll. Az ügyesebbek mögött több is. Az üzletember ráébred: gyermeke valószínűleg nem lesz képes az üzlet továbbvitelére. Ilyenkor általában beíratja őt egy tévedésből akkreditált diplomagyárba. Ezeken a helyeken piacképes ismereteket alig, felsőfokú végzettséget viszont adnak, ha az ember havonta 2-3 napra néha megjelenik, nagy marhaságot nem csinál, s – ami a legfőbb – pontosan fizeti a tandíját. A fantomértelmiség tagjai aztán állást szoktak kapni olyan helyeken, ahol a szülők szerint nagy kárt nem tehetnek (önkormányzatok, iskolák, művelődési házak, helyi lapok kulturális rovata stb.).
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 963925276X |
|---|---|
| Kiadó: | Pannonica Kiadó |
| Kiadás éve: | 2003 |
| Kötés típusa: | fűzött kemény papír |
| Terjedelem: | 76 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 11.50 cm, Magasság: 18.50 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Szociológia / Irodalom / Szépirodalom / Szórakoztató Irodalom / Humor |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről