Mikor a mécses már csak pislog

A mi falunk csak nekünk édes, akik ott születtünk, másnak mindenkinek borzalmas, mert a temető bent van a házak között... Ebből aztán az következik, hogy nálunk több a kísértet, mint egyebütt; aki az ablakon kinéz éjjelente, egyszer is másszor is lát valamit, kivált télen a gömörödő ködből kihasadó árnyakat és különféle rémítésre alkalmas alakzatokat. Csakhogy mi nem félünk. Sőt bizonyos fokig megbecsüljük a saját kisérteteinket és haragszunk a rektor uramra, aki ki akarta őket gyomlálni a mostani emberpalánták fejéből. Hagyja csak, Katoki Márton uram, hagyja csak, szép az, hogy a holtak feljárjanak és végezzék a saját misztikus dolgaikat. Hiszen babona, babona, de sikeres küzdelme a fantáziának a halál ellen, a teljes elmúlás ellen! Megszoktuk már, hát nem kell őket bántani, a temetőt is azért hasították eleink közel a házakhoz, hogy ha már hazajárnak a halottak, ne kelljen messziről fáradniok. S a hol az élők ily gyöngédek, ott a halottak se lehetnek rosszak; nem rémíteni járnak fel fehér lepedőkben zörgő csontokkal, hanem eligazítani egyetmást, igazságot tenni ebben vagy abban, figyelmeztetni a családot, községet valami nagy veszedelemre, csapásra

Mutass kevesebbet