
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
Ungvári Tamás könyvtárából. Kiadói borítója kissé szakadozott, lapélei kissé porosak.
25
hűségpont
Hogy működik az alku?
Mikszáth vallomásai, cikkei az irodalomról, az írókról, az irodalmi, politikai és társadalmi közélet visszás kapcsolatáról először jelennek meg külön kötetben. A törpe kor szelíd óriása szellemes fölénnyel és elfogulatlansággal nyúl a leglényegesebb kérdésekhez is, akár a humor páncéljában, akár nyílt sisakkal, akár más, akár saját maga ellen hadakozik. visszájáról is nagyon jól ismeri korát, csalhatatlanul el tudja választani a lényegeset a lényegtelentől, s e kötet írásai azt is sejtetik, hogy sokkal többet látott meg a társadalom betegségének tüneteiből, mint amennyiről valaha is beszélt. Amit mondott, mindig a maga nevében s a jövő számára mondotta, nem volt sem haszonélvezője, sem szócsöve a hivatalos irodalom intézményeinek. Elég bátor volt ahhoz, hogy velük szemben elismerje Adyék sokat kárhoztatott mozgalmának jogosságát, nem féltvén tőlük a kultúra igazi értékeit, mert saját magában sem hitt annyira, mint az irodalom fejlődésében. A kötetet Illés Béla állította össze, s előszava: méltó bevezetése Mikszáth írásainak. Mikszáth Kálmán Ars poeticájával az író halálának ötvenedik évfordulójára emlékezünk.
Mutass kevesebbet
| Kiadó: | Szépirodalmi Könyvkiadó |
|---|---|
| Kiadás éve: | 1960 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Nyomdaipari Tanulóintézet |
| Borítótervezők: | Rudas Klára |
| Nyomtatott példányszám: | 3150 |
| Kötés típusa: | egészvászon kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 300 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 19.00 cm |
| Kategória: | Irodalom / Irodalomtörténet / Irodalom / Irodalomtudomány |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről