...minden, ami voltunk

A "véletlenek szövedéke", Albert Gábor és Kürz János "levél-freskója" törvényszerűségeket fogalmaz meg. A levelek történelmet idéznek, régi történéseket, mint az első világháborút követő vagonlakók időszakát, a rendszerváltó fordulatokat, a nyolcvanas évek sok be nem teljesült reményét.Kürz János, ahogy maga írja, egész felmenő rokonsága a "telepítések népe" közé tartozott. Apja, budapesti születése ellenére 1920-ban "vonatlakó menekültként" került vissza szülővárosába. Ő maga Budapest 1945-ös ostroma előtt pár nappal hagyta el két kicsi gyermekével együtt Magyarországot, és egy menekülttáborban értesült arról, hogy azt az épületet, amelyben családjával lakott, telitalálat érte, s korábbi élete szinte porrá vált. Életének további állomásai: Németország, menekülttáborok, Brazíliában Rio de Janeiro, majd az Egyesült Államok. Útlevelei szerint volt festőművész, magántisztviselő, faszobrász, nyugdíjas tanár. Dokumentumpróza? Levélregény? Pszichológiai látlelet? Mind egyszerre, s mégsem az. Kevesebb is, több is, de inkább több. A pontot a történelem tette a regény végére: az egyik szereplő, Kürz János 1990-es halálával. A híd azonban felépült, s az olvasó magában is felépítheti ezt a lelki hidat, amely a múltat köti össze a jelennel, s választ kap arra a kérdésre, hogy ebben az időszakban, 1984 és 1990 között mi történt velünk, s hogyan építhetjük tovább ezt a jövőbe vezető szellemi hidat.

Mutass kevesebbet