
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
72
hűségpont
Hogy működik az alku?
Dr. Sas Elemér (1930-1998) Öveges professzorhoz hasonlóan érdekes, izgalmas, könnyen érthető módon mutatta be a különböző fizikai jelenségeket a televízió képernyőjén. Több mint három évtizeden át láthattuk látványos, humorban sem szűkölködő előadásait. Kicsiktől nagyokig rengeteg ember sajátította el könnyedén a fizikai gondolkodás alapjait. Régi probléma, hogy ha egy szakember elér egy bizonyos szintet, akkor olyan kommunikációs szakadék keletkezik közte és az átlagemberek között, hogy szinte lehetetlenné válik az ismeretek átadása a széles rétegek számára. Kevés olyan tudóst ismerünk, akiknek sikerült ezt a szakadékot áthidalni, ezért az ilyen személyek – mint például Öveges József vagy Sas Elemér – munkássága rendkívül jelentős, műveik igazi közkincsnek számítanak. Sas Elemér most újra megjelenő könyve mind tartalmát, mind stílusát tekintve igazi csemege a fizikát kedvelőknek, illetve a még csak ismerkedőknek egyaránt. Egyben kellemes emlék is lehet azok számára, akik a mai napig emlékeznek a szerző rendkívüli személyiségére. A könyv a kiadó klasszikus-tudományos könyvsorozatának tizedik tagja.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9639268267 |
|---|---|
| Kiadó: | Aranyhal Könyvkiadó |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Kaposvári Nyomda Kft. |
| Illusztrátorok: | Frigyesy Miklós |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 311 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Természettudomány / Fizika |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről