
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó állapotú antikvár könyv
Partner
Ezt a könyvet külső partnertől szerezzük be Önnek, a szállítási idő hosszabb lehet, kérjük megrendeléskor ezt vegye figyelembe.
Várható szállítási idő: 4-7 nap
64
hűségpont
Hogy működik az alku?
Zsadányi Oszkárt 1942 októberében hívták be munkaszolgálatra. Két esztendeig szolgált elébb Magyarországon, azután Ukrajna frontján, hóban, fagyban, tetvek között. Íróvá a szenvedés tette. A tanúságtétel ösztöne vezette a tollát, amikor felvillantotta az átvonuló arcokat, így például Zsolt Béláét. Traumatikus élményeiből kiemelkedik a dorosicsi tűzhalál lefestése .Dorosics az ukrajnai gyilkosságok jelképes színhelye. Hogy mi is történt a Kijevtől százötven kilométerre fekvő kolhoz egyik pajtájában? Ide gyűjtötték össze a munkásszázadok tífuszban legyengült betegeit, akikkel aztán az őrző személyzet különös kegyetlenséggel bánt. 1943. április 30-án, a kovásztalan kenyér ünnepének (pészách) utolsó napján a pajtakórház kigyulladt. A lázas betegek menekültek volna a lángok elől, csakhogy az ajtókat kívülrőlbedrótozták. Akinek égő ruhában mégis sikerült kitörnie, azt lelőtték Zsadányi túlélte a poklot. Életcéljává tette, hogy bajtársai emlékét megőrzi. Így lett hiteles krónikása a munkaszolgálatosok szenvedéseinek.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789632447094 |
|---|---|
| Sorozatcím: | #Tanúságtevők |
| Kiadó: | Scolar Kiadó és Szolgáltató Kft. |
| Kiadás éve: | 2017 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Reálszisztéma Dabasi Nyomda Zrt. |
| Borítótervezők: | Ungvári Tamás, Kiss László |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 227 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 19.50 cm |
| Súly: | |
| Kategória: | Életrajzok / Önéletrajz / Történelem / Ii. Világháború / Irodalom / Szépirodalom |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.