
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
Fedlap alsó sarka a gerincnél kis részen szakadt.
100
hűségpont
Hogy működik az alku?
A „Mindennapi számítástechnika, avagy idősebbek is elkezdhetik" című könyv 25 év számítástechnikai, azon , belül is elsősorban felnőttoktatási tapasztalat alapján íródott. Az utóbbi 5 évben pedig kifejezetten az idősebb, illetve hobbi szintű felhasználók jártak a szerző, Nógrádi László tanfolyamaira, így pontosan az ilyen felhasználók igényeihez igazodtak a tárgyalt témakörök. A könyv megtartja az író korábbi műveiben bevált módszereket, melyek sikerességét leginkább az eladott közel 100.000 példány jelez. így e kötetet is rengeteg ábra és feladat jellemzi, továbbá az, hogy a maga nemében egyedülálló módon a feladatok megoldásai is minden esetben, egérkattintás szintjén ismertetésre kerülnek. Ennek köszönhetően a könyv segítségével akár teljesen önállóan is bárki megtanulhatja a számítógép használatát. Sokszor még arra is talál majd a tisztelt olvasó utalást, hogy a feladat megoldása során mire vigyázzon, mert az új felhasználók hogy szokták a munkát elhibázni. Ha pedig mégis ront, a javítás módszerét is ott fogja találni. Ennyit jelent az, hogy a szerző nem csak könyveket ír, hanem több évtizedes felnőttoktatási tapasztalattal is rendelkezik. Ha még mindig bizonytalan a vásárlásban, egy hozzáértő családtag segítségével töltse le a könyv egy fejezetét az internetről a www.pcsuli.hu webcímen. Biztosan visszatér a boltba, és megvásárolja a könyvet. Persze ezt megteheti úgy is, hogy a weboldalon rendeli meg, amit utánvéttel fog megkapni. De arra is van lehetőség, hogy a könyvben lévő megrendelőt kitölti, és postán juttatja el a kiadóhoz. Azokat a győri, illetve Győr környéki tanulni vágyókat pedig szeretettel várjuk tanfolyamainkon is, akik jobban szeretnek egy tanár segítségével új ismereteket szerezni. Iskolánkról és csoportjainkról a belső borítón található részletes ismertető.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789638694942 |
|---|---|
| Kiadó: | Nógrádi PC Suli Kft. |
| Kiadás éve: | 2011 |
| Nyomda: | Text-Print Kft. |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 343 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 20.50 cm, Magasság: 28.50 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Tankönyvek / Műszaki / Számítástechnika, Informatika |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről